Nyitvatartás »
 
kereses a honlapon
 
 
«2017. február»
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28          
 
 

 

 

A könyvről a borítóra kattintva olvashat.

 
 

 

A könyvtár fenntartója Kovászna Megye Tanácsa.

 
 
 
 

 

 

A Bod Péter Megyei Könyvtár személyes jellegű adatok kezelésére vonatkozó engedélyének

száma: 18 915 / 2011.

 
 

 

 


 
 

 


 
küldje el barátjának ezt az oldaltoldal nyomtatása

A sepsiszentgyörgyi könyvtári mozgalom dióhéjban


Kimondottan közkönyvtár – vagy ahogyan abban az időben nevezték: népkönyvtár – a 19. század folyamán és a 20. század első felében nem alakult Sepsiszentgyörgyön.
A korra jellemzően a városban létrehozott könyvtárak valamilyen egyesület vagy intézmény keretében működtek. Használatuk kizárólag a tagságra korlátozódott, többé-kevésbé annak igényeit, szükségleteit igyekeztek kielégíteni. Ilyen volt a Sepsiszentgyörgyi Iparosok Olvasóegyletének, a sepsiszentgyörgyi Kereskedők és Kereskedő Ifjak Társulatának a könyvtára, a Háromszékvármegyei Tanítótestület Központi Könyvtára, valamint hasonló „státussal” működtek a városban lévő iskolák kisebb-nagyobb állománnyal rendelkező könyvtárai is.

Az 1859-ben beindított Református Tanoda, a későbbi Székely Mikó Kollégium tudományos, azaz „nagykönyvtára” leginkább muzeális értékű könyvritkaságok gyűjteménye volt. Ezért a diákság számára ifjúsági állományt, a tanárok szükségleteit kielégítendő tanári kézikönyvekből gyűjteményt, a szerény anyagiakkal rendelkező diákok számára a Szegény tanulók könyvtárát hozták létre. Ezeken kívül a Székely Mikó Kollégium Gyorsíró Körének külön szakkönyvekből és folyóiratokból álló könyvtára volt.

A Székely Nemzeti Múzeum tudományos könyvtára sem a polgári lakosság olvasóigényeit volt hivatott kielégíteni. Sajátossága, hogy kezdetektől könyvtármúzeum, a levél- és dokumentációs könyvtár keveréke volt. Gazdag állománya a tudományosságot szolgálta.

A 20. század első évtizedében már megfogalmazódott az igény arra, hogy Háromszéken is modern közkönyvtár létesüljön. Ennek tudatában vállalta fel Csutak Vilmos és dr. László Ferenc, hogy a Székely Nemzeti Múzeum könyvtári osztályából a kor igényeit legalább nagyjából kielégítő közkönyvtárathoznak létre. Ebbe azonban beleszólt az állami segély szűkössége, az első világháború, majd az impériumváltozás, a kisebbségi léttel járó gondok, aztán a második világháború.

1945 után az új rezsim „A múltat végképp eltörülni!” jelszóval már más alapokra épített. A kezdeményezésére és irányításával létesített könyvtárak propagandisztikus jellegűek voltak. Ezen a „kitűzött úton” indult Sepsiszentgyörgyön a Petőfi Sándor nevét viselő kultúrotthon könyvtára, ugyanilyen körülmények között hozták létre a sepsiszentgyörgyi Rajoni Központi Könyvtárat, amely a későbbiekben lassan, de biztosan gyarapodó állománnyal Rajoni Könyvtárrá, majd Városi Könyvtárrá vált. Az „irányelv” persze, változatlan maradt, polcain ott kellett lennie a bukaresti Politikai Könyvkiadó legkisebb brosúrájának is, azonban az 1960-as évek második felétől a könyvtár gyermek- és szépirodalmat kínáló polcain már nem a szovjet irodalom, hanem a romániai könyvkiadás termékei domináltak. Ezek sorát, bár korlátozott számban, a Magyar Népköztársaságból érkező, engedélyezett magyar- és világirodalmi művek gazdagították.
A megyésítés (1968) után a sepsiszentgyörgyi Városi Könyvtárat 1974-ben megyei könyvtárrá avanzsálták. A Kovászna Megyei Könyvtár állománya 1977-ben 100 000 fölé emelkedett. Ekkorra már régóta a szó szoros értelmében vett köz- és kölcsönkönyvtárként működött.

Az 1989-es rendszerváltás sok mindenben pozitív fordulatot hozott a könyvtár életében. A jelenlegi elnevezéssel Bod Péter Megyei Könyvtár több mint 220 000-es állománya a fő székhelyen három olvasószolgálati részleg, valamint a városban működő fiókkönyvtár révén áll az olvasók, látogatók rendelkezésére.

Hogyan jött létre a mai Bod Péter Megyei Könyvtár?

A Kaszinó indulása és alakváltozásai

Sepsiszentgyörgy könyvtártörténete a reformkorba nyúlik vissza, és az 1835. február 1-jén létrehozott Társalkodói Egyesülettel, vagyis Kaszinóval hozható összefüggésbe. Ez az egyesület tekinthető könyvtárunk ősének. Adatok hiányában nem tudható, mekkora lehetett könyv- és folyóirat-állománya; annyi ismert, hogy két erdélyi lapot járatott.
Az 1848–49. évi forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás éveiben az új városi Casino, 1856. január 7-én tartott alakuló gyűlésén, mint Szabadalmazott Olvasó és Társalkodó Egylet kezdte meg működését. Ez az egyesület kissé „schwarz-gelb” színezetű volt, alapszabályzatát is német nyelven írták.


Az 1860-as években létrejött a Polgári Olvasóegylet, amely rövid időn belül ellentétbe került a várossal pereskedő Casinóval, de szerencsére 1869 decemberében a két egyesület vezetősége kiegyezett, és közös vezetőséget választott. Az elején Polgári Olvasókörként, majd városi Kaszinóként – nevét éveken keresztül hol egyiknek, hol másiknak írták a sajtóban – „folyamatosan erősbödve” működött, könyvtára fejlődni kezdett. Az 1870-es évek közepétől „könyvtárnoka” is ismert: a könyvtárosi teendőket 1875–1880 között Gyárfás Károly, 1880-tól 1888-ig Kovács Simon végezte.


A városi Kaszinót 1881-ben újjászervezték, alapszabályzatát is újrafogalmazták. A könyvtárnok feladata a könyvkölcsönzés mellett a könyv- és irattár rendezése és kezelése volt. 1889-től a könyvtárosi feladatokat Bodola Sándor látta el, aki mellé 1905-ben segédkönyvtárnoknak Nagy Mózest választották meg. Az első világháborút követően, 1920-tól Nagy Mózes lett a könyvtáros, a segédkönyvtáros tisztét Péter Lajos, 1925-től Vitályos Gyula töltötte be. Utóbbi 1927-től könyvtáros lett, mellette a segédkönyvtáros Dombrádi Gyula volt. A Kaszinó könyvtárának könyvtárosává 1931 nyarától Felszegi István kollégiumi tanárt, segédkönyvtárnoknak Hadnagy Antalt választották.

Betekintés a Kaszinó állományába

A Kaszinó könyvtárának első Névjegyzéke 1884-ből való. Az állományban található könyvek száma az utolsó oldalon lévő korabeli összesítés szerint, beleértve a bekötött és kötetlen folyóiratokat is, 461 kötet volt. Az 1904-ben kiadott Névjegyzék szerint kilenc csoportba osztva a Kaszinó könyvtárában 965 kötetet írtak össze, ezeken felül több kötetnyi újság, folyóirat, kiskiadvány szerepelt, vagyis közel 1100 kötettel rendelkezett. Az újabb Névjegyzék 1916-ban jött ki a nyomdából, eszerint a Kaszinó könyvtára 1914 végén 1827 kötet könyvből és 19 – ebből három német – címszó alatt ugyanannyi kötet, illetve füzet folyóiratból állt.


Az 1916-os betöréskor szobáit, könyvtárát a román katonák feldúlták, majd ideiglenes kényszermegoldásként szobáit a Székely Mikó Kollégium rendelkezésére engedték át. 1920 végén a kaszinó újraindulni látszott, de ez végül nem történt meg, a hivatalosságok indoklása szerint a „nemzetiségi kérdés”, az alapszabályzat „hiányossága” miatt. 1922. június 2-án az új prefektus, Vicenţiu Rauca Răuceanu, minisztériumi rendeletre hivatkozva, az amúgy sem működő Kaszinót hatóságilag bezáratta. A Kaszinó működési engedélyét 1923-ban nem sikerült megszerezni. Jogilag még 1924-ben sem rendeződtek a dolgok, de a tagság az olvasószobát, a könyvtárat használhatta, a játszószobában biliárdozhatott, sakkozhatott és dominózhatott. 1925-ben már több helybeli román előkelőség is tagja volt a Kaszinónak. A prefektus a könyvtár állományának – feltehetően román nyelvű könyvekkel való – bővítését sürgette, ehhez elöljáró példaként maga is párezer lejt adományozott.
Ebben az időben már emelkednek a tagsági, a használati díjak. 1926-ban sor került az alapszabályzat módosítására, a létesítmény nevét pedig Háromszékmegye Sepsiszentgyörgyi Kaszinójára változtatta.
Az 1920-as évek végétől a Kaszinóban alig mutatkozott élet, ehhez a társasjátékok betiltása is hozzájárult. Az 1930-as évek sem jobbak, tevékenysége nagyon visszaszorul, már nem az a közösségi találkozóhely, mint egykor. 1938 áprilisában a város közönsége már a Klinger Kaszinó bálján szórakozik...
Valószínű, hogy a második világháború alatt és az azt követő első években pangott a könyvtári élet. Az 1948-as államosítással az egykori egyleti és iskolai könyvtárak az állam kezelése alá kerültek, és egyre nagyobb figyelmet fordítottak rájuk ideológiai szempontból. A vonatkozó intézkedések, rendeletek „a múltat végképp eltörölni” jelszóval – szovjet mintára – a pártpolitika népszerűsítésére, „a munkásosztály ideológiai és kulturális színvonalának emelésére, az új embertípus” fel- és kinevelésére irányultak. A Kaszinó a Gábor Áron Népi Atheneum nevet kapta, de az 1949 novemberében hozott „könyvtártisztogató rendelet” miatt nem működhetett. Miután állományát 1950-ben a társadalomra nézve káros eszméket tartalmazó könyvektől „megtisztították”, egy részét selejtezték, a másik részét a rendelkezéseknek megfelelően Sztálinvárosba (Brassóba) szállították, a maradékot, amely nem tartalmazott semmi veszélyeset az „új társadalomra” nézve, használatra átadták az ugyanebben az időben (1949 decembere) beindított Petőfi Sándor Népi Atheneumnak, amely nem volt más, mint az „új világszemléletű” városi kultúrotthon. Az új intézmény a Kossuth Lajos utca 3 szám alatt, az egykori, 1979-ben lebontott Kupferstich József-féle házban, valamint az udvarán hajdan működő szesz- és ecetgyár átalakított csarnokában kapott helyet.


A kultúrotthon könyvtára, amelyet két, kellő bútorzattal ellátott szobában rendeztek be, 1950 folyamán, a szakhatósági jelentés szerint, nem működött. Egyrészt „a könyvtárak tisztogatása” miatt, másrészt mert egy, 1950 júliusában kiadott rendelet útmutatásai szerint a sepsiszentgyörgyi kultúrotthon könyvtárát Központi Rajoni Könyvtárrá kellett átalakítani. Balogh László néhai könyvtáros szavaival élve: az 1951-ben ily módon beindult intézmény nem más, mint könyvtárunk „keresztlevéllel” rendelkező tulajdonképpeni elődje, amely egyrészt a néhai városi kaszinó meghagyott könyveivel és a minisztérium könyvadományaival kezdte el működését.
Az indulás évében az egyik adat szerint a könyvállomány 1551 kötetből állt, 312 olvasót tartottak nyilván, akik összesen 8601 könyvet olvastak el. Ezzel ellentétben az 1951. március 30-án keltezett évnegyedi jelentésben a könyvtár beleltározott állománya 2161 kötet volt. Az 1952-es évről szóló könyvtárosi elszámolásban az előző év végén 6937 kötetes állomány 1952 végére 8728 kötetnyire emelkedett, és a 2501 állandó olvasó összesen 10 620 könyvet kölcsönzött ki.

Költözködések, névmódosulások

1953 változást hozott a könyvtár életében, a nyár folyamán új helyre, a Szovjet Hősök Terére, vagyis a Szabadság tér 5 szám alá költözött, ahol már négy szoba állt rendelkezésére: egy raktárhelyiségül, egy a „gyermekkönyvek raktárául” szolgált, egy-egy szoba pedig a „gyermekolvasó” és a „felnőttek olvasója” volt. Az 1953-as utolsó évnegyedi kimutatásban az állomány 9531, ezzel szemben 1954 júniusának végén 9466 kötetből állt, 1955 végére 12 391 kötetnyire emelkedett, az intézmény 2059 olvasója pedig 24 128 könyvet kölcsönzött ki. Ebben az időben, vagyis 1956. október 1. és 1959. szeptember 1. között Mihály Péter tanító volt az igazgató.
1960-ban, miután a Magyar Autonóm Tartományt megosztották, Sepsi és Kézdi rajon Brassó tartományhoz került. Feltehetően ekkor változtatták meg a Központi Rajoni Könyvtár elnevezését Rajoni Könyvtárra – bár az azelőtti években is sokszor használták már így. Az említett évben könyvállománya 16 782 kötet számlált, 2899 olvasója volt, akik az év folyamán 38 927 könyvet olvastak el.
Az 1960-as évek közepén újból átkeresztelték a könyvtárat, a Városi Könyvtár nevet kapta. Ebben az időben, 1963–1968 között igazgatója Oprea Emil KISZ-aktivista, majd Niţui Ioan volt. A megyésítés évében, 1968-ban a könyvtár 28 879 kötettel rendelkezett, a beiratkozott 2187 olvasó által kikölcsönzött könyvek száma pedig 35 416 volt.
1968–1970 között költözött a könyvtár, új székhelye a Csíki utcai, 1937-ben épített egykori zsidó kultúrothon épülete lett. Ekkor már Voith (Vojt) Margit az igazgatónő. 1970-ben Óvári Attila személyében új igazgató került a könyvtár élére, aki az Állami Központi Könyvtár módszertani osztályának segítségével megkezdte az állomány szakszerű feldolgozását. 1971-ben 35 600 kötetes az állomány, az intézmény beiratkozott olvasóinak száma 1594, akik 24 462 kötetet vettek használatba.
1972-ben ismét költözött a Városi Könyvtár, új helyisége az Olt utca elején lévő egykori Ferencz-ház lett. 1973-ban indult be a könyvtár mellett, Sylvester Lajos kezdeményezésére, az országosan is első bibliobusz, ennek könyvtárosa Kakas Zoltán volt. Nem sok idő múltán az úttörő járművet egy második követte, Balogh László könyvtárossal „fedélzetén”, így a megye 54 településére juttatták el a könyveket.

Megállapodás a mai székhelyen

Meg sem melegedhetett új helyiségében a Városi Könyvtár, és 1974-ben ismét költözött. Erre Nicolae Ceauşescu államfő egyik „munkalátogatása” eredményeként került sor. Háromszék egykori Székházában (Vármegyeházában) kapott – most már állományához mérten is – méltó helyet. A költözés igazgatócserével járt, az intézmény élére a Zágonban román nyelvet tanító tanárt, Harai Gyulát látták a legmegfelelőbbnek, és az 1974. február 15-i, 1974/65-ös számú határozattal egyúttal a volt Városi Könyvtárból létrehozták a Kovászna Megyei Könyvtárat. Az igazgató személyével kapcsolatban Balogh József, az akkoriban megszüntetett Könyvtári Szemle szerkesztője nyilvánított kedvezőtlen véleményt, amelynek nyomán Harai Gyulát leváltották. Kiss Jenő került a könyvtár élére.
A Kovászna Megyei Könyvtár már jóval nagyobb költségvetést kapott állományfejlesztésre, új igazgatója pedig munkatársaival, a kilenc könyvtárossal, az állomány szakszerű növelésén és feldolgozásán munkálkodott. Míg 1973-ban a kötetek száma közel 38 ezer volt, 1976-ban meghaladta a 93 ezret. Ugyanebben az évben készült el az olvasóterem bútorzata (ma is használatban van), valamint a hozzátartozó négy raktárterem polcrendszere, illetve a vetítővel is ellátott, hatvan férőhelyes előadóterem. 1977-ben a könyvállomány már 100 714 kötetnyi, az olvasók száma 7525, a kölcsönzött könyvek száma 114 843.
1979 végén felső utasításra, „erkölcsi okokból” (válása miatt) menesztették az igazgatót, ugyanebben az esztendőben műszaki hiányosságok következtében – Balogh László kifejezésével élve – „kidőlt a sorból” az egyik bibliobusz.
Az új igazgató, Simó Sándor pszichológus új szemlélettel, új elképzelésekkel jött, de hat hónap elteltével távozott tisztéből. Egy éven át „gazda nélkül” működött a könyvtár. Időközben azonban a megyei pártbizottság és a Szocialista Nevelési Tanács élére új vezetés került, amely úgy értékelte, hogy a korábban eltávolított igazgatót ismét alkalmazni lehet, mivel „erkölcsei megjavultak, újra megnősült”... Ily módon 1980. augusztus 1-jétől újból Kiss Jenő vette kézbe a könyvtár irányítását, amelynek élén 2008. augusztus 30-ig, nyugdíjba vonulásáig maradt.
 
A könyvtár székhelye napjainkban
 
A 2006 novembere óta a háromszéki, felsőcsernátoni származású irodalomtörténész, történetíró és tudós református lelkész Bod Péter nevét viselő intézmény vezetését 2008. október 1-jétől Szonda Szabolcs vette át.

Múltból jövőbe: könyvtár műemlék épületben

A patinás, klasszicista stílusú épület, amely ma a Bod Péter Megyei Könyvtárnak ad otthont, eredetileg praetoriális háznak, vagyis Háromszék hivatali házának, azaz Székháznak épült.

Háromszéken az állandó székház létesítésének igénye először a 18. század utolsó harmadában merült fel. A Főkormányszék 1780-ban helyéül Alsócsernátont jelölte meg, de közbejött II. József 1784-es közigazgatási reformja, amely csakis a királyi udvarban készített típustervek alapján kívánta kiviteleztetni az elképzelt szék- és vármegyeházakat. A császár halála után a székház problémájával az 1794-es zabolai székgyűlés foglalkozott. Úgy döntöttek, hogy az otthont adó település a Háromszék központi részén lévő Maksa legyen. Ettől kezdve azonban további bő harminc év az épület helyével kapcsolatos vitával telt el, miközben székközpontként Alsócsernáton, Sepsiszentiván, Sepsiszentgyörgy és Uzon is szóba jött.
Időközben a szék levéltárát, a közigazgatási apparátust Sepsiszentgyörgyre költöztették. Ideiglenes jelleggel ugyan, de itt helyezték el a szék vezetését, rendszerességgel itt tartották meg a közigazgatási és tiszti gyűléseket is. Mindez, illetve a városban székelő 11. Székely huszárezred és a II. Székely határőrezred századkormányának jelenléte Sepsiszentgyörgy esélyeit növelték. Béldi László, Háromszék adminisztrátora ugyancsak Sepsiszentgyörgy pártján állt, és annak ellenére, hogy Uzon 1827-ben újabb és előnyösebb ajánlatot tett, a székház helyéül Sepsiszentgyörgyöt jelölték ki.

Az ünnepélyes alapkőletételre 1829. július 23-án, az épület átadására 1832 októberében került sor. A földszinten az adminisztrációs irodák és Háromszék levéltára, az emeleten a gyűlésterem és a főkirálybíró lakószobái kaptak helyet.
Az épület történetében jelentős másfél év volt 1848–49, a magyar forradalom és szabadságharc ideje. Ez idő alatt a Nemzet Háza volt a neve. Gyűléstermében jelentette ki 1848 novemberének közepén Gábor Áron berecki mesterember, tüzértiszt, hogy Háromszék védelmére ágyúkat önt.
1849. március 24-én az épületben Bem József altábornagyot látták vendégül. Falai között megfordult Klapka György, a komáromi vár védője, Berzenczei László, a Kossuth-lovagok zászlóaljának szervezője, Czetz János, Bem József legifjabb tábornoka, Gál Sándor, a székely haderők parancsnoka, Gál Dani és Németh László forradalmár ügyvédek, későbbi kormánybiztosok stb. A Monarchia idején – a vármegyésítés után már Megyeháza a neve – megfordultak itt többek között József főherceg, báró Bánffi Dezső miniszterelnök, Jókai Mór és Mikszáth Kálmán írók, Lönhart Ferenc erdélyi római katolikus püspök, Hegedüs Sándor, gróf Bethlen András, Trefort Ágoston, Kossuth Ferenc, Darányi Ignác miniszterek és sok más közéleti és kulturális személyiség.
A megyeháza kibővítésére a 19. század végén került sor. Hozzátoldtak jobbról és balról, sőt, az udvar felől is egy-egy épületszárnyat. Az északi szárny az udvar felőli hozzátoldással 1891-ben készült el. A déli szárny kiépítése és a gyűlésterem bővítése az 1899–1903 közötti időszakban történt meg. Ekkor építették be az főépület középső részén a régi boltíves kapubejárót, illetve nyitották meg az új szárny déli szélén a gangos bejáratot. Gyűléstermét 1902-ben alakították át. Mennyezetét vasbeton szerkezetű, tetővilágításos boltozatra cserélték fel. Belső díszítését és „perzsamintás” kifestését 1904-ben Bulhárdt János (Hans Bulhardt) brassói festőművésszel, restaurátorral készíttették el.
A terem ma látható, népies virágornamentikái egy későbbi korszakból, az 1940-es évekből szérmaznak. A helyiség keleti falán, az ablakoknál, Erzsébet királyné és Ferencz József nagyméretű, Gyárfás Jenő által festett portréit helyezték el. Kossuth Lajos életnagyságú portréja (ugyancsak Gyárfás Jenő műve), amelyet az 1911. március 11-i díszgyűlés keretében lepleztek le, a díszterem északi oldalfalára került. Vele szemben a megye által 1876-ban Barabás Miklós festőművésszel elkészíttetett, életnagyságú Deák Ferenc-arckép állt. (Ma ez utóbbi a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban, Kossuth Lajos életnagyságú portréképe a Székely Nemzeti Múzeumban tekinthető meg.)
Az egykori Szék-, majd Megyeházába a sepsiszentgyörgyi Városi Könyvtár 1974-ben költözött be. Akkor még nem lakta be az épületet, rövidebb–hosszabb ideig különböző intézményekkel osztozott annak termein. Jelenleg a Bod Péter Megyei Könyvtár székhelye, az intézmény két helyiség kivételével – amelyekben Magyarország Kulturális Központja működik – teljesen „benőtte” funkcionális szempontból a 2012-ben, névadója háromszázadik születési évfordulójának esztendejében, 180. éves épületet.

(Szerző: Demeter Lajos, a Bod Péter Megyei Könyvtár helytörténész könyvtárosa)

© Copyright Bod Péter Megyei Könyvtár, Sepsiszentgyörgy, Kovászna megye, 2012. Minden jog fenntartva. Webdesign: www.voidart.ro