Forrás: www.mora.hu
A regény valós képet fest az elkallódó fiatalokról.
Caroline Solé egészen felkavaró ifjúsági regényt írt; nem is csoda, hogy a szerző (aki „a 20. század legvégén született, Párizsban él […] és szeret a szabadságért küzdő, a társadalom peremén élők sorsáról mesélni”) és regénye (amelynek „menekülő hőse, a kamasz Cristopher – anonim módon – egy valóságshow szereplője lesz”) „számos elismerés mellett elnyerte a Les escales littéraires d’Auvergne és az Enlivrez-vous á Thionville fődíját”.
A könyv egy, a családi erőszak elől otthonról megszökő, életét Londonban hajléktalanként tengető kamasz fiúról szól, aki jelentkezik egy újonnan induló, a Maslow-piramist alapjául vevő valóságshow-ba.
Mint ismeretes, Maslow az emberi szükségleteket az alábbi hierarchia szerint sorolta be, a piramis csúcsa felé haladó sorrendben: fiziológiai szükségletek (ivás, evés, alvás, szex), biztonsági szükségletek (lakhely, jövedelem, fizikai védettség), a szeretet szükséglete (család, barát, közösség, valahova tartozás), az elismerés szükséglete (bizalom, siker, tisztelet) és végül az önmegvalósítás szükséglete (a bennünk rejlő lehetőségek elérése). A kötet eszerint szerveződik, a fejezetek azt a sajátságos és groteszk helyzetet mutatják meg, hogy az utcán élő fiú e szükségletei hogyan nyernek kielégülést.
Bár a könyvben nagyon fontos mondatok hangoznak el a társadalomról, a pénzről, a családról, a szeretetről és egyéb fontos dolgokról („Na ja, a legtöbb ember számára ez probléma. Vastag brifkó kell, meg irigylésre méltó élet, ezt gondolják. Miközben pont az a brifkó és pont az az élet hozza majd magával a problémákat, nincs igazam?”; „Csak az él, aki fotót készít magáról?”; „Az emberek annyi mindent rávetítettek cristopher.scott.54-re, hogy borítékolható a csalódottságuk, ha kiderül a személyazonosságom. Lehet, hogy odadobnak az oroszlánoknak”), a hozzáállás nem nélkülözi a kamaszromantikát, a fellengzősséget, a bombasztikusságot és a lendületet – ez hol kifejezetten üdítő, hol meg elnéző fejcsóválásra készteti a felnőtt olvasót, de ezt az írást – ugye – nem neki szánták.
Szerencsére alapos és finom irónia és bölcsesség ellenpontozza mindezt: „A szavaknak megvan az az előnye, hogy az ember megválaszthatja őket” vagy: „Katt-katt: a betonmennyezet alatt az én alakomat látni egy hálózsákon szétszórt aprópénzzel, premier plánban pedig egy ökölbe szorított kéz látszik. Van lakhelyem, van jövedelmem, a fizikai védettségem is oké.” És amikor érzelmessé válik, az sem bizonyul hamisnak: „Cristopher Scottnak hívnak, mivel ezt a nevet választottam magamnak, a Berwick Streeten lakom, a Chinatownban, egy dobozkartonon, a haverom Jimmy, és szeretnénk hazamenni.”
Az alapötlet nagyon jó (bár nem új: számtalan feldolgozás született a valóságshow-król, kezdve Haklik Norbert Big Székely Show című könyvétől a Truman-show című Jim Carrey-filmig), az otthonról szökés motivációja is érthető, viszont az nem egészen válik követhetővé, hogy ez a szerencsétlen életű fiú miért irtózik annyira a híressé válástól. Persze, értem, hogy a kamaszhevület első felindulásból elutasítja a show-bizniszt, amelyik félő, hogy bedarálja, és a főszereplő a maga módján meg is találja a belső békét, illetve teljesíti az önmegvalósítás szükségletét, de modellként kevés olvasó számára szolgálhat – persze, fikciós műről beszélünk (igaz, ennél továbbmutató igényekkel).
És bár van benne valamiféle disszonáns hang (talán a túl sok bölcselkedés az oka), mindenképpen ajánlatos elolvasni, mert az elkallódó fiatalokról hiteles képet fest, és esetleg stratégia kidolgozására sarkallhatja a szülőket – a kamasz olvasókat meg remélhetőleg eléggé elborzasztja. És amíg olyan mondatok találhatók benne, mint a „Nézem az embereket, ahogy mind szétnyitják az esernyőjüket, és még csak nem is irigylem őket: ha már elkap a zuhé, legalább legyen szabad a kezem”, addig ez bizony egy nagyon erős könyv.
Caroline Solé: Szavazz rám! Fordította: Pacskovszky Zsolt. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2017.
forrás: magyaridok.hu /2017.december 07./ Nagy Koppány Zsolt
Anna egy átlagos, 9 éves kislány. Olyannyira átlagos, hogy szinte semmilyennek érzi magát, főleg nővérei mellett, akik mindketten több hobbit űznek, mindig hangosak, cserfesek, társaságban érzik igazán jól magukat. Ezzel szemben Annában minden introvertált gyerek magára ismerhet: szeret egyedül lenni a saját világában, olvasni, rajzolni, fantáziálni, rácsodálkozni a világra, egységességet érezni a természettel.
7 éves kortól ajánlott