Forrás: www.hintafa.blog.hu
Dániel András írói munkássága kapcsán sokan elmerengtek már, hogy honnan veszi a jobbnál-jobb ötleteit. A napokban kiderítettem, úgyhogy megmdonom: a GEREBLYE a kulcs! Komolyan. Minderről ki más tájékoztatott volna, mint P. Fiacskámnak, meglátva Dániel András legújabb És most elmondom hogyan lifteztem c. könyvét az alábbi mondat hagyta el a száját: "Hé, ezt a gereblyés bácsi írta! Ezt feltétlenül el kell olvasnunk!"
Persze feltétel nélkül elolvastuk. De mielőtt rátérnénk a könyvre, még maradjuk egy kicsit a gereblye-ügynél. Azért ilyen jól informált a gyermekem, mert (talán tavaly) valamikor látott a szerzővel egy interjút, aki a kertjükben heverő alkalmatosságról mesélt, ami erősen inspriáló hatással van rá, ha rálép és fejbevágja. Ez pedig nyilván komoly ajánlólevél. Leleplezés vége, de azért ne próbáljátok ki a gereblyés trükköt.
Folytatódjanak az egyik legjobb kedvű írónk új magasságokba röpítő kalandjai. A Bálnabuszos eset már megalapozta a jó hangulatot, most szálljunk be Dániel Andrással a liftbe és irány a tetőterasz!
A szerző -szokás szerint- könnyedén és biztos kézzel mozog a humor és a fantázia birodalmában, így már az első oldalakon elbűvölte mindkét gyerekemet a könyv. Sőt, már akkor beindult a varázslat, amikor meglátták, hogy még lapozni sem a megszokott módon kell, hanem az oldalára fordítva. Így az egész olyan hatást kelt, mintha maga a könyv lenne a lift. Lelkesedésük pedig engem vett le teljesen a lábamról, mert nagyon ritka, ha ugyanabban az időpillanatban mindkét gyerek osztatlan figyelmében részesül egy történet.
A Fondorka Emília utca egyik ötéves óvodása úgy érzi, már eleget tapasztalt, itt az idő az élet komolyabb vízeire evezni. Magához veszi ovis jelét, a zöldbabot viselő kispárnáját és elindul munkát keresni. Hamarosan a Le Pattant szálloda liftesfiúja lesz, egyenruhával, liftkulccsal és kiapadhatatlan kedveséggel, no meg kíváncsisággal. Ahogy elindul a lift, úgy jönnek-mennek a furábbnál-furább lakók. A táskaként vigyorgó kopasz törpevízilót viselő hölgy csak az első röhögnivaló meglepetés. Emeletenként bontakoznak ki a lift univerzumának kisebb-nagyobb történései. A szörptolvaj garázdálkodása, a családi nyaralásról lemaradó kisfiú, a könyvjelzővel bíbelődő hölgy, vagy a kiskalapúak konferenciájára tartó úr monológja.
A folyamatos jövés-menéséből és a szállóvendégekkel való bánásmódból a kisfiú fanyar-velős, de annál bölcsebb élettapasztalatokat von le a világra nézve és frappáns párhuzamokat fedez fel az óvoda és a nagyvilág között. Néhányat idebiggyesztek (mert nem bírom megállni)l: "Mind egyformán utasok, mégis milyen sokfélék!" "Akár az oviban. ... Ezek szeirnt a liftekben is mindig a nagyobbaknak van igazuk." Sőt, a 10. emeleten bekövetkező üzemzavar ideje alatt egy zöldbabokról szóló mesét is kerekít az utazóközönség számára - nem csekély sikert aratva. Emeletenként egyre magasabbra araszolva bontakoznak ki a lehetetlenségüktől vicces mini találkozások és párbeszédek. Mert a Le Pattant hotel lakói számára egyformán természetes jelenség egy háromszemű és két orrú varázsló, a norvég jégkrémválogatott kapitánya, mint egy óvodás korú liftkezelő.
A történet fő csapásiránya pedig mi lehetne más, mint a jókedv, a humor és az az elementáris élmény, hogy a könyvek nagyon is menő kalandokat tartogatnak. Szinte minden oldalon van valami böngészhető újdonság. A lift-etikettre vonatkozó szabályoktól kezdve a liftaknában meghúzódó kisebb-nagyobb lények megjegyzésein át az illusztrációk legutolsó részlete is azt a célt szolgálja, hogy megmosolygtassa, elszórakoztassa az olvasót. A fantázia ilyen tobzódását látva mi sem természetesebb annál, hogy mi is kitaláltuk a magunk kis játékát. (Remek munkamemória csiszoló.) Fel kell sorolni, hogy a lift utasai közül kik szálltak ki- és be. Illetve T-nek a téri orientáció gyakorlásához csodás alkalom volt elmesélni, hogy melyik szereplő áll a tortát szorongató bácsi mögött/jobbra/balra.
A kötet képi világa is ámulatba ejtő. Az utasok vidám színei és a liftakna sötétebb, barnás árnyalatai izgalmassá, élethűvé varázsolják a kalandot. A fura fejformákat és váratlan megoldásokat látván először elgondlkodtam, hogy mennyire fogják tudni ezt a fajta abszurdot a gyerekek értékelni. De azt látom, hogy teljesen az ő világuk. Nyilván a fantáziájuk és a szerepjátékoknál létfontosággú képzelőerejük még olyan erős, amivel csodásan összecseng Dániel András képi világa. A szöveg sem gyengül el az erős képek mellett, az öntudatos ötéves kissrác stílusa roppant decens és mulatságos. Ezt talán a felnőttek fogják jobban érzékelni, de jól van ez így, mert ez is egy olyan könyv, amiért papa-mama-gyerekek együtt fognak rajongani. Bár a kulfikra még csak most kezdünk ráhangolódni, ezt a könyvet csak dicsérni tudom. Az egy lapra jutó mosolygások száma, a szöveg stílusa a szereplők sokszínűsége egyformán lehengerlő.
És hogy az egész kaland a délután alvás álomszüleménye volt, azt döntse el inkább a legközelebbi 5 éves.
Anna egy átlagos, 9 éves kislány. Olyannyira átlagos, hogy szinte semmilyennek érzi magát, főleg nővérei mellett, akik mindketten több hobbit űznek, mindig hangosak, cserfesek, társaságban érzik igazán jól magukat. Ezzel szemben Annában minden introvertált gyerek magára ismerhet: szeret egyedül lenni a saját világában, olvasni, rajzolni, fantáziálni, rácsodálkozni a világra, egységességet érezni a természettel.
7 éves kortól ajánlott