Bod Péter Megyei KönyvtárKovászna Megye

Hangulatos szakmai találkozó

2023.02.28., kedd

Könyvtárunk szervezésében 2023. február 20-án hagyományosnak számító módszertani napot tartottunk az intézmény olvasótermében. Vendégeink voltak a Kovászna megyei közkönyvtárosok, valamint a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár munkatársainak kisebb csapata, Bedő Melinda módszertanos könyvtáros vezetésével.

A találkozót intézményünk igazgatója, Szonda Szabolcs nyitotta meg, köszöntve az egybegyűlteket. Csüdör Katalin szakirányító bemutatta az új háromszéki közkönyvtáros kollégákat, Vitályos Ágnest Árkosról és Haurik-Bánffy Zsuzsát Szentkatolnáról, valamint a Mesekerék-Vándorkönyvtár elnevezésű programot ismertette, amely a megyei könyvtár kezdeményezésére és szakmai irányításával a községekben már több mint tíz alkalommal került megszervezésre, és amely a tervek szerint idén minden háromszéki, működő községi könyvtárba eljut. Kocsis Judit könyvtáros röviden beszámolt a teljesen megújult gelencei könyvtárról, majd évértékelés, a megyei könyvtár által indított programok és vonatkozó tervek bemutatása következett.

Szonda Szabolcs a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál programfelelőseként számolt be az első ilyen jellegű sepsiszentgyörgyi nagyrendezvényről, valamint az idei kiadással kapcsolatos tudnivalókról, szervezői törekvésekről.

Az Aranyfonál elnevezésű családi olvasójátékot Nagy-Bákai Réka ismertette, ennek falvakra alkalmazható változatát Kolumbán Melinda mutatta be. A tervek szerint ez a program a március–június időszakban 5–8. osztályos diákoknak Gelencén fog elindulni.
Szilágyi-Nagy Imola egy igen kreatív, olvasáskedvet és alkotókészséget egyaránt igénybe vevő programot mutatott be, amely a Hol folt, hol nem folt címmel zajlik könyvtárunkban.

Rövid szünetet követően Hollanda Andrea, intézményünk olvasószolgálatának vezetője egy olyan foglalkozásmodellt mutatott be, amely egyszerűen elsajátítható és alkalmazható bárki által. Könnyedén, játékosan kapcsolódott be minden jelenlévő ennek bemutatásába, ami arra is ráirányította a figyelmet, hogy mind a városi, mind a községi közkönyvtári ellátás a többrétegű szolgáltatásaival akkor tud jelentősen hozzájárulni az ott élők életminőségének, társadalmi-kulturális helyzetének javításához, ha a helyi könyvtárosok megtalálják önmaguk és könyvtáruk helyét a település életében, készek képességeiket felismerni és önmagukat fejleszteni.

Kötetlen beszélgetéssel és ebéddel ért véget a szakmai nap. Köszönjük minden résztvevőjének és közreműködőjének, és abban bízunk, hogy kölcsönösen inspiráló segítséget nyújtottunk a jelenlévőknek és egymásnak, tapasztalataink, ötleteink, lehetőségeink és a jó gyakorlatok bemutatásával.

Mi történik?

A hét könyve

A hét gyerekkönyve