Bod Péter Megyei KönyvtárKovászna Megye

Izgalmas játék volt a Könyvkaland vetélkedő döntője

A háromszéki 5-8. osztályos diákoknak Könyvkaland címmel hirdetett, többfordulós olvasásnépszerűsítő vetélkedő döntőjére került sor 2019. december 3-án és 4-én a versenyt szervező sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. A záró megmérettetésen az összesen jelentkezett 155 csapatból a korábbi három, interneten lezajlott forduló összesített pontszáma alapján kategóriánként az első hat helyezett vett részt.

A döntőre az 5-6. osztályos magyar csapatoknak Tasnádi István A kőmajmok háza, a román döntősöknek David Walliams Domnul Sconcs című regényét, a 7-8. osztályosoknak pedig Stefanie Höffler Velem nem lehet járni, illetve David Almond Skellig című regényét kellett elolvasniuk.
A december 3-i, magyar nyelvű döntőre a verseny lebonyolításában részt vevő könyvtárosok állították össze a feladatokat (kreatív írás, dramatizálás, villámkérdések, szövegfelismerés és -értelmezés stb.). Ezek megoldását a Kőmíves Noémi magyar szakos tanfelügyelőből, Tulit Éva színművészből és Szabó Enikő könyvtárosból álló zsűri pontozta és értékelte.

A megyeszékhelyről, Kézdivásárhelyről, Kézdiszentlélekről, Ozsdoláról, Vargyasról és Sepsibükszádról érkezett csapatok mindegyike kiválóan teljesített, ötletes, felszabadult, szellemes megoldásaikkal gyakran megnevettették a zsűrit, részletgazdag szövegismeretükkel pedig mindannyiuk elismerését kivívták.
Végül, mindkét esetben nagyon szoros versenyben, az 5-6. osztályosoknál a sepsiszentgyörgyi Olvasólámpa, a 7-8. osztályosoknál pedig ugyancsak a megyeszékhelyi Pál utcai lányok csapata győzött.

A döntőn részt vevők mindegyike a kortárs ifjúsági irodalom szerzői által jegyzett könyvet kapott jutalomként – a könyvcsomagokat a Communitas Alapítványtól pályázati úton elnyert támogatásból a társszervező Bod Péter Könyvtártámogató Egyesület állította össze.

A december 4-i, román nyelvű döntőben sepsiszentgyörgyi, szitabodzai, zágoni, nagyajtai, kézdivásárhelyi és kommandói csapatok vettek részt. A zsűri tagjai Costi Apostol, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház művésze, Nina Țînțar, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa és Ianculescu Csilla könyvtáros voltak. Ezt a megmérettetést is a játékosság, a jó helyzetfelismerés és a gyermekek felkészültsége jellemezte. A zsűri külön kiemelte a nem román anyanyelvű versenyzők teljesítményét, akik, a nyelvi akadályokat leküzdve, egyenrangú versenytársaknak bizonyultak.

A kisebbek esetében a szitabodzai Păsările libere, míg a 7–8. osztályosoknál a kézdivásárhelyi Luceafărul csapat lett a legjobbak közül a legjobb. A döntőben részt vevő csapatok a bukaresti ART Kiadó, a brassói Libris könyvesbolt és a jászvásári Román Irodalom Múzeuma által támogatásként felajánlott kötetekből álló könyvjutalmat kaptak.

A 2019 szeptemberétől a decemberi döntőig tartó Könyvkaland olvasásnépszerűsítő vetélkedő sikere ismételten bizonyította, hogy a fiataloknak továbbra is élmény az olvasás.

Gratulálunk a nyerteseknek és minden résztvevőnek!
Köszönjük tanáraiknak a bátorítást, a zsűrik és a szervező-lebonyolító csapat tagjainak a figyelmes munkát, a sepsiszentgyörgyi Diószegi pékségnek a döntő napjára felajánlott süteményt, az előbbiekben jelzett ART Kiadónak, Libris Kft.-nek és a Román Irodalom Múzeumának a könyvadományt, a Communitas Alapítványnak a pályázati támogatást.

Támogatók:


Mi történik?

A hét könyve

A hét gyerekkönyve