Bod Péter Megyei KönyvtárKovászna Megye

Legyünk bátrabbak, akárcsak a huszárok


Díjazták a rajzverseny legjobbjait

A hagyomány nem a hamu őrzését, hanem a láng továbbadását jelenti, ezt bizonyítja a 2019. március 14-én megnyitott szabadtéri kiállítás, amely a Háromszék nem alkuszik programsorozat rajzverseny-felhívására beérkezett alkotásokból nyílt – indította Sepsiszentgyörgy főterén a rendezvényt Nagy Zoltán történész, hagyományőrző huszár.

A megnyitón, mely egyben a túlnyomórészt Háromszékről beérkezett 291 alkotásból és 170 kiállított munkából kiemelkedő 18 legjobb rajz díjazásának is ünnepélyes alkalma volt, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke üdvözlő beszédében így fogalmazott:
„Szülőföldünk iránti hűségre csak azokat lehet nevelni, akiknek a lelkükben már benne van a hazaszeretet. Ha megnézzük a rajzokat, látszik, hogy a gyerekek őszintén kirajzolták magukból érzéseiket és gondolataikat a magyar szabadságharc kapcsán. 170 rajzot lehet itt megtekinteni, hiszen 2018. november 16-án volt 170 éve, hogy Gábor Áron a megyeházán azt mondta, hogy »Lészen ágyú«, ekkor kezdődött Háromszék és tulajdonképpen egész Székelyföld szabadságharca.”

Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója a gyermekek véleménynyilvánítási készségét hangsúlyozta. Mint fogalmazott: „Összesen 13 iskolából és 5 óvodából küldtek be alkotásokat, a pályázók túlnyomórészt mai szemmel értelmezték a témát, személyessé téve a történelmi ismereteiket, összekapcsolva saját véleményükkel”.

A legkisebbek kategóriájában az első díjat Orbán Janka Sára, a másodikat Rácz Janka Réka, a harmadikat Dávid Dóra érdemelte ki (mindannyian a sepsiszentgyörgyi Hófehérke Napközi Otthon óvodásai), dicséretben részesült Kocsis Maya, Tóth-Takó Jázmin és Kászoni Zsófia Boglárka (mindhárman a szintén megyeszékhelyi Benedek Elek Napközi Otthonból).

Az elemisták versenyében a legjobbnak Krai Renátó Joel I. osztályos tanuló bizonyult, második Dezső István III. osztályos, harmadik Fodor Mátyás Adorján szintén III. osztályos diák lett, a díjazottak mindenikét a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola adta, miként a dicséretet kapott Szőcs Orsolya és Domokos Noémi III. osztályos diákot is, de a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban tanuló Német Csanád I. osztályos és a megyeszékhelyen, a Székely Mikó Kollégiumban tanuló Nemes Ákos nulladik osztályos kisdiák alkotása is dicséretben részesült.

A legnagyobbak korosztályában Hosszú Kriszta, Bajcsi Anna és György Erna rajzai bizonyultak a legjobbaknak (mindhárman a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum VIII. osztályos tanulói), dicséretben részesült Simon Mónika (VII. osztályos a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban) és Mátyás Kinga (a Nagy Mózes Elméleti Líceum VIII. osztályos diákja).

A díjak átadása előtt az igazgató, a Kolumbán Hanna képzőművészből, Vinczeffy Orsolya múzeumpedagógusból, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársából és Vetró-Bodoni Barnabás képzőművészből, grafikai tervezőből álló zsűri üzenetét is tolmácsolta:
„Kedves alkotópalánták, köszönjük nektek és a szakmai irányítóknak, hogy dolgoztatok erre a nem is olyan könnyű témára, és már az győzelem mindnyájatok számára, hogy foglalkoztatok ezzel. Mi, felnőttek, rátok vagyunk kíváncsiak, arra, hogy ti miként látjátok a világot, hogyan mutatjátok meg nekünk. Higgyétek el, minket is meg tudtok tanítani nagyon sok mindenre. Legyetek ezután is ügyesek, kreatívak, legyetek önmagatok! Álljatok ki az igazatok mellett, harcoljatok, ha kell! Az anyukáknak, apukáknak, oktatóknak üzenjük: festékből, papírból, ceruzából mindig jó minőségűt biztosítsanak, hogy a feltételek kedvezőek legyenek nagy művek létrehozásához a kis alkotók által. Köszönjük munkátokat!”

A megnyitón, rajzaik mellett, a pályázók szóban is megfogalmazták, mit jelent számukra március 15-e: „Legyünk bátrabbak, akárcsak a huszárok." – mondta Domokos Noémi, a Váradi József Általános Iskola 3. osztályos tanulója. Simon Mónika, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum 7. osztályos diákja pedig, aki a huszárokhoz és Gábor Áronhoz társította a témát, elmondta, azért tartotta izgalmasnak ezt a felhívást, mert olyan kérdéskört jelölt meg, amivel nem mindennap kerül kapcsolatba.

A Kovászna Megye Tanácsa és a Bod Péter Megyei Könyvtár által 4 és 14 év közötti gyerekeknek meghirdetett rajzverseny díjazottjai ajándékcsomagot kaptak és háromszéki honismereti jutalomkiránduláson vehetnek részt. A kiállítást március végéig lehet megtekinteni Sepsiszentgyörgy főterén.

(Kovászna Megye Tanácsa sajtóirodájának közleménye nyomán)

Sajtóvisszhang:

Háromszék nem alkuszik - gyermekszemmel
A szabadságharc rajzokon

Mi történik?

A hét könyve

A hét gyerekkönyve