Bod Péter Megyei KönyvtárKovászna Megye

Mai Jia: Kódfejtő

Forrás: www.olvasoterem.com

Mai Jia könyve, a Kódfejtő világszerte hatalmas sikert aratott. Kínai kiadója a legnépszerűbb írónak nevezi a világon, „akiről soha nem hallottál.”

A könyv egyszerre szépirodalom, thriller, kémregény, történelmi saga és matematikai rejtvény.

A maoista Kínában a hatvanas években, mikor a központilag irányított rendszer három fő ellenségének a kapitalista gondolkodást, a magántulajdont és a vallást kiáltották ki, Mai Jia keresztény földbirtokos családban született. Az emiatti magány és a kiközösítés egész gyermekkorát meghatározta, viszont álmodozó lelkének és mély gondolkodású elméjének elég tágas teret nyitott a megfelelő fejlődésre. Ebben az időszakban kezdte el írni 36 kötetre duzzadó naplóját, melyben nemcsak íráskényszere, de elidegenedettsége is kifejezésre jut. Tizenhét évesen besorozták, és a Katonai Műszaki Akadémiára irányították, amiről később derült ki számára, hogy kémek kiképzésével foglalkozik. Mai Jia 17 évig dolgozott ennek a szervezetnek, ahol kivételes intelligenciájú embereket ismert meg, tapasztalatait pedig regénytémává gyúrta, és a Kódfejtő után további három regényt írt a katonai hírszerzésről. Műveiben felöleli Kína történetét a republikánus kortól a kulturális forradalomig, és egy olyan sajátságos szemszögből mutatja be azt, amire kevesen vállalkoztak eddig.

Talán nem csoda, hogy – határozottan életrajzi indíttatású – könyve hatalmas sikert aratott. Kínai kiadója a legnépszerűbb írónak nevezi a világon, „akiről soha nem hallottál.” Hazájában rövid idő alatt televíziós sorozat is készült a regényből, és hatalmas rajongótábora van.

A cselekmény a 19. században kezdődik, és a sókereskedéssel foglalkozó gazdag Rong család történetét vázolja fel, melynek keretében az évek során több kivételes matematikai tehetség születik. Végül egyik ifjú csemetéjüket, Rong Zilait külföldre küldik tanulni. Rong Zilai feladata az lenne, hogy hírnevet szerezzen a családnak. Miután visszatér az országba, Zilai egyetemet alapít, ahová – a hagyományoktól eltérően – nőket is felvesznek. Az egyetem hírneve nagyon gyorsan emelkedik, viszont a család anyagi jólléte ezzel egyidejűleg romlik, köszönhetően első sorban egy ördögi vonásokkal felruházott fiúnak, akit az angol fordításokban röviden „Killerhead”-nek, Gyilkosfejűnek neveznek, a magyar fordító a „Fejesbogár” nevet adta neki. Nevét annak köszönheti, hogy szokatlanul nagy feje miatt szép reményekkel induló anyja belehalt a szülésbe. (Érdekes vonulata a regénynek megfigyelni, hogyan nyilvánul meg a család gondolkodásában a buddhizmusból/taoizmusból kölcsönzött szemlélet, amely szerint mindenki felelős egyéni sorsáért – a születéséért is.)

Szükség van az olvasó türelmére, hogy végül megismerhesse a regény igazi főhősét, Fejesbogár törvénytelen fiát, akiről a család tudni sem akar. Így aztán Mr. Auslander, a család szolgálatába szegődött idegen neveli fel teljes elszigeteltségben, hogy annak halála után az egyetemalapító Rong Zilai vigye magával, felfigyelve matematikai zsenijére. Ő ad neki identitást is, befogadva a családba és Jinzhennek nevezve. Az egyetemen a teljesen tanulatlan, alig 12 éves fiú pár hét alatt túlszárnyalja társait, és hamarosan felfedezi őt magának Jan Lesiewitz, az egyetemen tanító lengyel zsidó matematikus, aki a második világháború kitörése miatt Kínában rekedt. Kettejük ellentmondásos kapcsolata áll az utólagos idejű elbeszélés középpontjában. Az adni akarásból és bizarr kívülről figyelésből, bizalomból és bizalmatlanságból, szeretetből és ellenségeskedésből összeálló kapcsolat végül a rivalizálásban tetőződik. Lesiewitz hamarosan Amerikába emigrál, ahol – bár alapvetően a mesterséges intelligencia érdekli – kriptográfiával foglalkozik. Jinzhen pedig, tanára jóindulatú intései ellenére, szintén kódfejtő lesz, és egész életét két különös kód megfejtésének szenteli. A szakmája miatt teljesen elidegenedő férfi szűk térbe zárt külső, és keskeny – kimondottan szakmai – ösvényen történő belső bolyongásait követhetjük nyomon. Ebbe az életbe nem jut sem napfény, sem szeretet, sem megértés, sem empátia. Mintha összemosódna a külső-belső helyszín: ahogy a szigorúan titkos küldetés helyszínét nem ismerheti senki, ugyanúgy nem láthat be senki a kivételes elmék zugaiba sem. És ahogy az előbbi is sajátos, meglehetősen kegyetlen, a belső lelki szükségletekre fittyet hányó szabályok szerint működik, úgy az utóbbi is kizárja a nyájas csevegést, szabad szellemi kalandozást. A kódfejtő minden energiáját kizárólag arra fordítja, hogy megfejtse a kódot: erről beszél, ha beszél, erről álmodik, ezzel kel és ezzel fekszik. Ez tölti ki a magányát, és ez határozza meg viselkedését. Nem nosztalgiázik a családja után, nem ír levelet, nem fogad látogatót, és nem utazik szabadságra. Viszont megnősül, hiszen ez szinte kötelező: azok, akik működtetik a rendszert nagyon jó pszichológusok, és az alapvető szükségletek kielégítésére miden körülmények között gondolnak. Persze, ez így nélkülöz minden romantikát, de a Kódfejtő nem is a szokványos emberi térkép miatt lett sikerkönyv. Hanem éppen, mert az elme működésének olyan szirtjeire kalauzol, ahonnan az ember borzadva tekint le, hiszen a zsenialitást az őrülettől egyetlen lépés választja el csupán. S ki tudja, ha a kódfejtő egész élete nem lenne ennyire titkos, nem nélkülözne ennyire minden empátiát, nem lenne-e lehetséges az át-, meg visszalépés azon a vékony határon?

Fontosnak érzem a regény azon vonulatát, melyben a szerző egy mindenható állam és az egyén kapcsolatára világít rá. A nyomozó riporter álarcába bújó narrátor keresztül-kasul utazza az országot azzal a szándékkal, hogy minél tökéletesebben felfedje Jinzhen életét, olyan emberek után nyomozva, akik jól ismerték őt, interjút készítve velük. Így aztán a legkülönbözőbb régiók lakóival találkozhatunk, különböző korú, társadalmi helyzetű, foglalkozású emberekkel. Az ítéletalkotás természetesen visszafogott, mintha teljesen rendben lenne, hogy az állam döntse el például azt, hogy Jinzhen ne a mesterséges intelligenciának, hanem a kódfejtésnek szentelje az életét, vagy az, hogy a munkájába beleőrült ember elrejtve és egyedül maradjon egy intézetben.

Érdekes adaléka a regénynek Jinzhen utolsó naplója, amit (természetesen jól átvizsgálva, hogy biztosak legyenek benne, hogy nem tartalmaz a titkos kódokra utaló megjegyzéseket), végül a felesége megtarthat. Ha a „nyomozás” kívülről láttatja Jinzhent és a rendszert, amelyik bedarálta, a napló végre bepillantást enged a zseni elméjébe, az utolsó pillanatban, mintegy mellékesen, pedig az olvasó már majd megőrül a kíváncsiságtól, hogy közelről milyen lehet egy ilyen ember. Nos, a naplója is egy titkos kód, amit ki-ki kedve szerint megfejthet – ha tud. Ízelítőként egy napi bejegyzés: „Csak egyféleképpen lehet megszabadulni tőled: a saját szemeddel kell, hogy magadra nézz.”

Kellemes kódfejtést!

Mi történik?

A hét könyve

A hét gyerekkönyve