Bod Péter Megyei KönyvtárKovászna Megye

"Meg kellett írni" - Csender Levente és Szálinger Balázs szerzői estje

2022.02.22., kedd 18:00

A magyar széppróza napja alkalmából kerül sor közönségtalálkozóra Csender Levente és Szálinger Balázs, József Attila-díjas írókkal Sepsiszentgyörgyön, a Tein tea- és kávéházban, 2022. február 22-én, kedden, 18 órakor. Az írók beszélgetőtársa a rendezvényen: Lövétei Lázár László költő, műfordító.

Szálinger Balázs – ahogyan önmagáról összegez – 1978-ban született Keszthelyen, első két kötete mégis Kolozsváron jelent meg, az Erdélyi Híradónál. Fő műneme a vers, versben írt már epikát és színpadi műveket is. Az Al-dunai álom viszont útinapló, nyilván nem íródhatott versben, úgyhogy ha tetszik, ha nem: prózát írt, és ezt már nagyon nehezen mossa le magáról.
Tíznél több kötete jelent meg eddig, a legutóbbiak: 360° (versek, 2016); Köztársaság (vers, dráma, epika, 2018); 361° (versek, 2018); Al-dunai álom. Egy utazás krónikája (2020); Koala a kiflin hintázik (gyermekversek, 2021).

Csender Levente így foglalja össze eddigi pályaképét szerzői honlapján: „1977-ben születtem Székelyudvarhelyen. 1991 óta élek Magyarországon, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar-kommunikáció szakán végeztem 2005-ben. Elsősorban novellákat írok, számos magyarországi és határon túli folyóiratban publikálok. Novelláimat angol, spanyol, szlovén, szlovák, román és bolgár nyelvre fordították. Készült rádiójáték Szűnőföldem címmel, melyet a kitűnő színész, Széles László olvasott fel. A Kossuth Rádió Rádiószínházában is felhangzottak írásaim Molnár Piroska előadásában. Eddig hét önálló kötetem jelent meg, a legutóbbi egy mesekönyv A különleges Meditittimó kalandjai címmel. Jelenleg egy drámán dolgozom. Írói tevékenységem mellett középiskolai magyartanárként tanítottam nyolc évig. A tehetséggondozást mindig prioritásként kezeltem, ezért elvállaltam 2014–2016 között a balatonberényi Erzsébet-táborokban szervezett irodalmi táborok, illetve a Zánkán megrendezett Erzsébet Talentum Táborok irodalmi szekciójának szakmai vezetését. 2016-tól 2018-ig a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-nél is dolgoztam mentorként és oktatóként. Több alkalommal zsűriztem a Sárvári Diákíró és -költőtalálkozón. Tagja vagyok az Erdélyi Magyar Írók Ligájának és a Magyar Írószövetségnek, amelyben 2013 óta, a választmány döntése alapján, a hattagú elnökség munkájában is részt veszek.”

Szervezők: Sétatér Kulturális Egyesület (Kolozsvár), Bod Péter Megyei Könyvtár, Tein Teahouse; Magyar Írószövetség, Arany János Alapítvány (Budapest)

Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap (Budapest)

A rendezvény az érvényben lévő járványügyi előírásokhoz igazodik.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Sajtóvisszhang:
Utazások lenyomatai
Utazó írók a Teinben

Fotók - sepsiszentgyorgy.info (Toró Attila)

Mi történik?

A hét könyve

A hét gyerekkönyve