Sopotnik Zoltán: Fahéjas kert

Forrás: www.olvassbele.com

Olyan jó lenne néha fenekestül felforgatni a világot. Átnevezni a dolgokat, amelyeknek jelentéséhez kétség sem férhet. Kijelenteni, hogy a 2×2 márpedig 5. Átformálni a gondolatainkat, vágyainkat befolyásoló törvényszerűségeket. Új rendet!

A gyerekben még megvan a szabadság, hogy engedje garázdálkodni fantáziáját. Hacsak nem kötötték gúzsba végérvényesen a szülői elvárások vagy a szocializációs szokások. De sokszor a felnőttek is olyat csinálnának legszívesebben, amit életkoruknál fogva már nem illenék. De a joga mindenkinek megvan, hogy felröppentse képzeletét.

Ezért ha már úgy érezzük, belefásultunk a mindennapokba, ne késlekedjünk: irány a Fahéjas kert!Sopotnik Zoltán meseregénye természetesen elsősorban a gyermekeket szólítja meg, de senki nem fog ferde szemmel nézni arra a felnőttre, aki a játékos rejtelmek és a fura lények birodalmába lopódzik.

A könyv címéből, kedves olvasó, ne következtess egy csodaszép virágokkal, zamatos gyümölcsöktől roskadozó fákkal teli helyre. A Fahéjas kert voltaképpen nem is kert. Sajátságos univerzum, amiben elfér az egész világmindenség. Még annál is több. Úgy néz ki, „mint egy hatalmas, szomorú születésnapi torta, aminek a tetejéről leették a marcipán űrhajót”.

Az őre egy füstölgő mosolyú, bajszos öregúr. Nagyapa fiatalkorában tábornok volt egy ódivatú háborúban, leszereléskor kapta ajándékba a kertet. Úgy hírlik, minden csatát megnyert, de a szolgálataiért nem kért mást jutalmul, csupán egy bögre habos kávét, tetején fahéjjal. Talán innen ered a kert furcsa elnevezése. Barátja, Lassú Báró művelt nemes úr, akinek nevét sejtelmes titok fedi. Hatalmas kastélyban lakik a világ legmagasabb és legsegítőkészebb sziklafalán (leesni még talán senkit nem engedett). S van egy különleges zsebórája, amely egyidős az idővel. Ha szomorú vagy, biztosan velük akarsz találkozni, mert mindkettő szemében a huncutság szikrázik.

Balázs az örök kisfiú és a Sára a meselány is gyakran felkeresi őket, mert a két öregúrral sohasem lehet unatkozni. Velük együtt megismerkedhetünk Sopotnik első gyerekkönyvében a randalírozó Hecc macskákkal, meg a magas bizonytalansági faktorú Sacc kutyákkal. Megtudod, hogy a Csoda eredetileg szép piros busz volt, vajszínű ülésekkel, a félelem pedig egy régóta foltos kapuskesztyűhöz hasonlít. Az új színt úgy hívják, hogy puszi, a színsárkányok pedig érzésekből, színekből és illatokból kevernek új évszakokat.

És akkor a képzelet kártyáiról még nem is beszéltem. Állítólag az egészen kicsikben és nagyon öreg emberekben van meg leginkább a képesség arra, hogy a határtalan fantázia játékát játsszák. De ne szomorkodjon az sem, akire az életkoránál fogva nem illik a leírás. Ő is rácsodálkozhat az Öreghölgycsillagra, aki a boldog békeidőkben hús-vér nagymama volt.

A lépeklények ott teremnek, ahova a lábad teszed, de néha igazán csalafinták tudnak lenni. Az Élmény lények mindenkinek kiporciózzák a rájuk bízott élményadagokat – hogy mindenkor meglegyen az élményegyensúly. És ha már „Legyen”-t mondtam: Legyen Pál itt is terem, és intézkedik, ha kell. Az Emberség és Emberiség királyok seregei minden egyes nap egymással harcolnak az ölelés nyugalmáért. De ezt a könyvet érdemes felcsapni a derűs viszlát halakért vagy Gigerli mágusért is.

Sopotnik Zoltán történetei nem kapcsolódnak szorosan egymásba, ezért megengedhetjük magunknak, hogy előre-hátra ugráljunk a fejezetek között. Minden részben van valami feldolgozni, megérteni való dolog. Például azt, hogyan kell a félelem elébe állni. Talán nem a hanyatt-homlok futás vagy a sarokban gubbasztás a legcélszerűbb megoldás. Ha félgőzzel mennek a dolgok, ha üresen, hamisan hangzik a zenekar, igazán elmegy az ember maradék életkedve. És hát foglalkoznunk kell a halállal is. Szóval, nem árt, ha elmélyülünk abban, amit a csodavilág csodatörténetei súgnak. Már csak ezért is érdemes külön-külön elolvasni a meséket.

Sopotnik Zoltán gazdagon telepakolta a szövegét metaforákkal. Rendesen megdolgoztatja az olvasók lustálkodó ábrándgenerátorát. De azért egészen magukra sem hagyja őket. Gazdag jellemzései sokat segítenek, hogyan is képzeljük el a Fahéjas kert különös lakóit. Maros Krisztina tipográfus a könyv grafikai tervében néha lényeges mondatokat, máskor játékos indulatszavakat emel ki a szövegből, s ezzel jól olvashatóvá, áttekinthetővé teszi Sopotnik történeteit. Egri Mónika bájos, sokszínű illusztrációi szinte életre keltik a meselényeket. Rétegenként rakódik egymásra háttér, rajz, figura és a szövegből kiemelt szó. Nem kollázs és nem is montázs a technikája. Külön elnevezést maga a rajzoló sem ismer módszerére, ő papírkivágásnak mondja.

Lelkemre mondom, ha belépsz a Fahéjas kert kapuján, hagyj fel minden reménytelenséggel. Nagyapa, Lassú Báró és a társai melléd szegődnek, és örökre a szívedbe lopják magukat. Úgy jársz, mint a gátőr, Szomorú bácsi, aki elsiratta a figyelmetlenségből elsóhajtott mesét. De miután meghallotta a Dudor utcai Klapancia zenekar szimfóniáját, megszűnt létezni. Csüggedésre nem maradt oka, hát boldoggá lett. Mert mese van, volt és mindig is lesz. Ettől fogva bármi megtörténhet.