Szeifert Natália: Örökpanoráma

Forrás: litera.hu

Szeifert Natália legújabb regénye egy Szegély nevű fiktív falu több mint egy évszázadnyi történetét beszéli el a múlt század elejétől a nem is olyan távoli jövőig. Szegély felépülését és lepusztulását egy család három generációja, illetve a velük baráti kapcsolatot kialakító néhány falubeli szemszögéből ismerjük meg. A település históriája kevéssé látszik becsatlakozni az irodalmi falu- és vidékábrázolás közelmúltbéli tendenciáiba, fókuszát nem elsősorban a szegénység, vagy a kisközösség interkulturális viszonyrendszere adja. A szerző ebben a művében ahhoz a különös entitáshoz próbál még közelebb kerülni, aminek írói hajlítása, kimerevítése, sűrítése eddigi munkásságának is egyik legtöbbet méltatott vonása. Nem más ez, mint az idő maga.

(...)

A regény három, terjedelmileg egyre szűkülő egységre oszlik. Az első részében (Telepítés és gondozás) egy-egy főszereplőre közelítve látjuk az eseményeket Mariana haláláig. A másodikban (Mag) Gilda és a Doktor hosszú (végtelenbe törő?) beszélgetésének részletei tagolják a társalgást megelőző történések elbeszélését, a harmadikban már csak Gildát és Teót látjuk. Az építés és a pusztulás eltérő nyomatékkal ugyan, de mindhárom részben tetten érhető, ez alapján nehéz lenne funkcionalizálni a nagyobb egységeket. A különbséget az időbeliség szubtilisabb alakzatai jelentik. Az első, több generáció tagját is párhuzamosan szerepeltető egységet a motívumok egyfajta körkörössége tartja egyben, a másodikban pedig az említett hosszú beszélgetés, mint előre kijelölt végpont felé haladunk, legfőképpen Gildára fókuszálva. A dramatikai profizmus látszik az egész szövegen. A fejezetek összekapcsolása mindkét nagy egységben olyasféle megoldásokra emlékeztet, amilyeneket tévésorozatok, vagy a Felhőatlasz és a Mr. Nobody-szerű „filmeposzok” montázstechnikájából ismerhetünk. (...)