Bod Péter Megyei KönyvtárKovászna Megye

Viszlát, Iván! Rendszerzárás a rockzenében

2019.09.27., péntek 19:00

A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár új lendülettel folytatja idén ősztől Háromszéki TÉT-estek (Tudás-Élmény-Tapasztalat) című előadássorozatát, amelynek első felvonására pénteken, 2019. szeptember 27-én 19 órától kerül sor a könyvtár Gábor Áron termében. Dr. Fodor János történész, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanársegéde Viszlát, Iván! Rendszerzárás a rockzenében címmel tart érdekfeszítő előadást, négy évvel ezelőtti, rokon témájú prezentációja kiteljesítéseként.

Az előadás témájáról:

A hidegháború közepén, az 1950-es években, a nagyhatalmak és politikai ideológiák egymásnak feszülése közepette új kulturális forradalom bontakozott ki, a rockzene. Előbb az Amerikai Egyesült Államokat, majd Nagy-Britanniát és végül Európán át az egész világot meghódította a fémzene, szakadékot hozva létre szülők és tinédzserek között. Az új generációk lázadásának kifejezőeszközeként hatott, elsősorban a zenei, ruházati és hajviseleti tényezőkben mutatkozott meg. Az új irányzat és zenei hullám nem kerülte el Magyarországot és Romániát sem, a kommunizmus alatt is teret hódított.

Az előadóról:

Fodor János (1989): történész, egyetemi oktató. Egyetemi tanulmányait 2011-ben végezte a kolozsvéri Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karán, Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok szakon, 2013-ban mesteri fokozatot szerzett ugyanott. Ugyancsak 2013-ban végzett történelem szakon is. 2013 és 2016 között a BBTE doktori programjának résztvevője; témavezetője Romsics Ignác akadémikus. 2013-ban kutatói tevékenységéért Pro Scientia Aranyéremmel tüntették ki. Doktori disszertációját 2016-ban védte meg Bernády György. Politikai életrajz címmel, kitűnő minősítéssel. Az Erdélyi Krónika internetes portál felelős szerkesztője. Szakterülete a 20. századi történelem és a nemzetközi kapcsolatok, kutatási területe Románia és a romániai magyarság története a két világháború között, a romániai magyar kisebbség története, politikai biográfia, erdélyi politikai és kulturális elit a 20. században. Mérvadó szakkönyvek társszerzője, fontos hazai és magyarországi szakmai folyóiratok munkatársa.

A Háromszéki TÉT-estek keretében idén négy, rendhagyó témájú előadással várjuk az érdeklődőket. Az előadások támogatója Sepsiszentgyörgy Municípium Önkormányzata.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Sajtóvisszhang:
A lázadás egyik műfaja volt

Mi történik?

A hét könyve

A hét gyerekkönyve