Bod Péter Megyei KönyvtárKovászna Megye

B. Kovács András könyvbemutatója: Bukaresti napló

2024.04.30., kedd 18:00

2024. április 30-án, kedden, 18 órától B. KOVÁCS ANDRÁS újságíró és közíró tavaly megjelent, Bukaresti napló. 1978–1988 (I. Egy magyar riportertanonc a román fővárosban; II. Nem egészen önkéntes száműzetés. 1982–88) című emlékiratának bemutatójára kerül sor könyvtárunkban, a szerző jelenlétében. Az est folyamán a szerző utóbbi években megjelent kötetei is említve lesznek.

A rendezvényen bevezetőt mond BOÉR HUNOR, a Székely Nemzeti Múzeum főkönyvtárosa.

B. Kovács András (1949, Kolozsvár) szülővárosában érettségizett, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán angol–magyar szakos diplomát szerzett 1972-ben. Első írása az Előrében jelent meg, cikkeit közölte a Művelődés, A Hét, a Korunk, 1990 után az Erdélyi Figyelő, Háromszék, Krónika, Forrás, Székelyföld, Erdélyi Napló, Pro Minoritate és a Hitel.

Munkái közül kiemelkednek „ifjúságszociológiai” sorozatai az Ifjúmunkásban és ankétja a romániai magyar tanügy 1945 és 1949 közötti, önálló hálózatáról a Romániai Magyar Szóban. Ugyanitt jelent meg beszélgetése Nagy Gézával a Bolyai
Tudományegyetem létrejöttéről. Kultúrszociológusi szemmel vizsgálta a romániai magyarság fiataljainak helyzetét, a romániai magyar oktatásügyet. Riportsorozatokban tárta fel a '89-es rendszerváltás követő gazdatársadalmi változásokat a Székelyföldön, az erdő-közbirtokosságok újraalakulását, a volt állami ipari vállalatok magánkézbe juttatásának fonákságait, valamint a vendégmunkások tömeges méreteket öltött kivándorlását. Riportregényeiben kisebbségi életsorsokat mutat be. A 20. század helytörténeti vonatkozásait feldolgozó kötetei az erdélyi emlékirodalmat is gyarapítják, szociográfiai eszköztáruknak tulajdoníthatóan.
2013-tól Kolozsvári András név alatt korábbi és újabb verseit is közli.

Szeretettel várunk minden érdelődőt!

Sajtóvisszhang:

A Bukaresti napló Sepsiszentgyörgyön

Fotó: BPMK

Mi történik?

A hét könyve

A hét gyerekkönyve