Bod Péter Megyei KönyvtárKovászna Megye

Finy Petra: Úszósuli. A nagy álom

Forrás: konyvkoktel.blogspot.com

Fülszöveg:

Kiskamaszok ​egy úszótáborban: három lány, négy fiú és két szigorú edző. Diákcsínyek, kiborulások, kemény munka és nagy, közös nevetések kellenek ahhoz, hogy valódi csapattá váljanak.
Az Úszósuli első kötete a nyári úszóidőszak legfontosabb periódusait öleli fel: a kéthetes vidéki edzőtábort, majd utána az Országos Bajnokságot. Kiderül, hogy tud-e győzni Patak, hogy ki a titokzatos kísértet, aki időnként a medence mellett sóhajtozik. És a főhőst leginkább foglalkoztató kérdés is megválaszolódik: Laca viszontszereti-e majd a lányt?

Véleményem:
Azzal kezdeném, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy rátaláltam erre a könyvre. Idén, ahogy láthattátok az olvasmányaim között lényegesen több a magyar írók száma, mint a külföldieké (úgy nagyjából 95-5% a megosztottság). Az eddigiek is jó könyveket olvastam, de ez kimagaslik a többi közül.

A történet egy úszótáborban játszódik,
ahol a szereplők legfontosabb versenyükre készülnek fel. Az elején ugyan bejön egy kis paranormális rész is (, amit bevallom, nem nagyon értettem), de a későbbiekben szépen gördülékenyen haladunk előre a sztoriban és azon kapjuk magunkat, hogy beleszerettünk a szereplőkbe és magába az Úszósuliba is. Rengeteg izgalom, nevetés és móka vár arra, aki kezébe veszi ezt a könyvet.

A szereplők szintén megállják a helyüket.

Egyik sem lóg ki a sorból, mindegyik szimpatikus, kicsit lökött, de szeretnivalóak. Finyi Petra több fő típust is felsorakoztat. Van a csapatban egy pasizós díva hercegnő, aki szikla kemény is tud lenni, ha arról van szó, hogy 400 métert kell szemüveg nélkül úsznia. Vannak szívtipró srácok, egy halálosan nyugodt edző, hipochonder egyének, zabálógépek, férfiaknak kinéző női masszőrök és megszállott edzők is.

Egyedül azt kifogásolnám, hogy a szereplők nevei kicsit furán lettek összeválogatva. Azzal már rég megbékéltem, hogy minden író minden áron beceneveket aggaszt a kedvenceire. Azonban nem hittem volna, hogy Leiner Laura Napsija után találok idegesítőbbet. Hát sajnálattal kell közölnöm, de találtam méghozzá nem is keveset: Patak, Ezző bá, Dinike, Bama és még sorolhatnám.

Még egy dolgot meg kell említsek, ami a modern ifjúsági regények egyik fő hátránya: a nem megfelelő szleng használata. Egy könyv elsősorban azért van, hogy szórakoztasson és tanuljunk belőle. Nem hiszem, hogy minőségileg javít a kifejezőképességemen, hogy minden mondatban van egy teljesen pongyola, nem odaillő szó. Egyébként semmi bajom nem lett volna az írónő stílusával.

A könyv rengeteg izgalmas leírás tartalmaz az úszással kapcsolatban. Szinte olyan volt, mintha én is ott lettem volna a medence szélén és hangosan szurkoltam a versenyzőknek. Volt olyan rész, ahol még a szívverésem is felgyorsult, annyira átjött az érzés.

Ahogy látjátok A nagy álom egy sorozat része, amit én el sem tudok képzelni. Egyszerűen olyan jó volt magában ez az egy rész, hogy hiábavaló lenne elrontani más könyvekkel. Szerintem simán maradhatna egykötetes kis ifjúsági regény.

Összegzés:

Annak ajánlom, aki nem riad vissza a mai modern ifjúsági regényektől és kíváncsi egy sokrétű történetre. Annak aki él-hal bármilyen sportágért és tudja milyen a fizikai és lelki kimerülés, amin mindenkinek túl kell lendülnie, különben elbukik.

Mi történik?

A hét könyve

A hét gyerekkönyve