Bod Péter Megyei KönyvtárKovászna Megye

Könyvkelengye - ismét végzősöknek is!

2013.05.24., péntek 11:00

Sepsiszentgyörgy végzős diákjai a napokban egy-egy könyvet kaptak útravalóul könyvtárunktól és a helyi önkormányzattól.

„Könyvkelengyét mindig jó adni és mindig jó kapni” – foglalta össze a Könyvkelengye program misszióját Szonda Szabolcs könyvtárigazgató a végzősök számára szervezett könyvátadó ünnepségen, 2013. május 24-én 11 órakor a Gábor Áron teremben. Az esemény keretében a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum egy-egy végzős osztálya vehette át a szimbolikus ajándékot. Kádár Gyula történész Sepsiszentgyörgy korai története és népessége című, frissen megjelent könyvét a következő hét során minden sepsiszentgyörgyi magyar ballagó kézhez kapta (idén összesen 590 diák).

Ezt követően, 12 órakor a Mihai Viteazul Főgimnázium diákjai vehették át Matei és Filip Florian Băiuţeii című kötetét, az ifjúsági regény és egy sajátos, „négykezes” napló ötvözetét, amely lebilincselő módon szól a szerzők ’89 előtti gyermek- és kamaszkoráról. Ez esetben is a többi román végzős a következő napokban iskolájában részesült az ajándékban (idén összesen 285 diák).

Kádár Gyula a könyvbemutatóval egybekötött, rögtönzött történelemlecke során röviden ismertette Sepsiszentgyörgy 1332 – a település első írásos említése – előtti történelmét, felhíva a figyelmet arra, hogy fontos tudni, kik vagyunk és honnan származunk. A közelmúltat bemutató, a kritika által Salinger Zabhegyezőjéhez hasonlított Băiuţeii is időutazásra hív, a mostani végzősök számára kevésbé ismert kort, a Ceauşescu-érát elevenítve fel.

A Könyvkelengye programot eredetileg helybeli újszülöttek és családjuk számára indította a Bod Péter Megyei Könyvtár és Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala 2010-ben, de idén már a második alkalom, hogy kiterjesztették végzős diákokra is (tavaly januárban összesen 735 magyar és román végzős részesült benne). Az elmúlt négy év során 450 család igényelt könyvkelengyét és összesen több mint 1600, negyedikes, nyolcadikos és végzős diák kapott könyvútravalót.

Recenzió Kádár Gyula könyvéről ide kattintva olvasható.

Mi történik?

A hét könyve

A hét gyerekkönyve