2024. június 24. és 28. között zajlott a IV. Nevesincs tábor intézményünk Fiókkönyvtárában. Éltes Enikő könyvtáros kollégánk az idén negyedszerre szervezte meg, ezúttal tizennégy, 6–12 éves gyermek részvételével.
Mint minden alkalommal, idén is rengeteg meglepetés és érdekes foglalkozás várta a résztvevőket. A tábor a Mesejáró térkép segítségével, varázsnév-választással kezdődött, majd mindenki megalkothatta a saját tábori pólóját. Idén a növények, bogarak, tündérek és manók kerültek előtérbe. A mesehallgatás és meseírás mellett volt virágszedés, gyógynövénykeresés, rajzolgatás, naplóírás, gyurmaékszer- és karperec-készítés, még horgolás is az utolsó napon, kinek-kinek kedve szerint. Hétfőn Sándor Attila nyugalmazott könyvtáros kolléga segítségével papírból kabócát hajtogattak, kedden gyöngyből katicabogarak születtek. Szerdán elárasztották a rovarok a könyvtárat: Kolumbán Hanna képzőművész vezetésével a gyerekek mindenféle bogarat teremtettek agyagból.
Részleteket olvastak fel Gerald Durell Családom és egyéb állatfajták című kötetéből, illetve Amy Nielander varázslatos csendes könyvét a katicabogarak versenyéről (La gara delle coccinelle). A csütörtöki napon – az újabb izgalmas mesék után, Hanna tündérkeresztanyasága mellett – hatalmas örömfestegetés nyomán gyönyörű festmények készültek. A tábor utolsó napján – miután már hétfőn kipróbálták a gyerekek, hogyan kell gyógynövényekből olajos kivonatot nyerni – kenőcsöt is készítettek közösen.
Természetesen nem csak könyvek között, hanem könyvekkel is éltek a tábor idején, de azért naponta kétszer közösen étkeztek, megosztva egymással nem csak az ételt, hanem az előkészületek, elpakolás, mosogatás tapasztalatát, „örömét” is. :)
Köszönjük a résztvevőknek, és reméljük, mindegyikük csodálatosan érezte magát a táborban!
Fotó: BPMK
Gergely Edó első mesekönyvének szereplői láthatatlanok de a gyerekek, az állatok, a szeretni tudó emberek könnyen felismerik a monyókat még akkor is, ha éppen plüssmacinak álcázzák magukat.
5 éves kortól ajánlott