Forrás: konyves.blog.hu
Hazai Attila kultikus regénye 1997-ben jelent meg először. A regény főszereplője, az Amerikából hazatelepült Feri, aki drogokkal próbálja egyhangú hétköznapjait színesíteni, beleszeret Krisztinába. Ő pedig segíteni szeretne a fiúnak. Feri a speed hatása alatt fejből mondja el készülő regényének történetét, érzékeltetve nem csupán neki, hanem nekünk, olvasóknak is, hogy milyen az igazi alak- és elbeszélésteremtő írói nyelv.
A cím és a könyv vállalása egyaránt Bret Easton Ellis hírhedt regényét (Amerikai psycho) idézi meg. A Budapesti skizo ironikus tükörjáték a korabeli underground Budapestjének valóságával és a valóság ábrázolhatóságával; emellett olvasható a szerző rejtőzködő-vallomásos ars poeticájaként is. Akkor a könyv radikális újszerűségével, zavarbaejtő gesztusaival, játékos és komoly kísérletezésével hívta fel magára a figyelmet. Több mint húsz évvel később is elevenen lüktet a regény; él a nyelve, és élnek a figurák. Mintha az éjszakák sohase érnének véget.
A Magvető Kiadó 2015-ben kezdte kiadni a tragikusan fiatalon elhunyt Hazai Attila életművét. A posztumusz novelláskötet, A maximalista és az emblematikus Feri: Cukor Kékség című regény után a Budapesti skizo az életműkiadás harmadik darabja.
A regény főhősei egyszerű hajóúttal jutnak el a cselekmény helyszínére, egy mindentől távol eső szigetre. Nem derül ki, pontosan hol fekszik ezen földdarab, csupán annyit tudunk meg, hogy valahol északon, és – a gyerekek nagy bánatára – még internet sincs, hogy valamiféle kapcsolatban maradhassanak barátaikkal. Az unalmasnak ígérkező vakációt a titokzatos Füveskönyv forgatja fel fenekestül: a szobájukba csempészett könyv üres lapjain időnként versek tűnnek fel, amelyek egy rejtély megoldására ösztönzik a fiatalokat.
10 éves kortól ajánlott