Forrás: olvasoterem.com
Kétségbeesett levél egy elképzelt örökbefogadó szülőpárnak egy kislánytól, kordokumentum, és egy kegyetlenül nehéz sors lenyomata az Üvegkert. A száraz tényeket naplószerűen vázoló regény olvasása közben sokszor “fohászkodtam”: bárcsak az írói képzelet szüleménye lenne ez a történet, holott nyilvánvaló, hogy a kommunizmus sötét éveiben mindez megtörténhetett, és meg is történt. A kis Lasztocska egy árvaház zord világából kerül nevelőanyjához, Tamara Pavlovnához, de nem azért, hogy örömteli és gondtalan gyermekkora legyen, hanem hogy segítse őt munkájában, szenvedélyében, az üveggyűjtésben. A nyolcéves kislány felnőtteket is túlszárnyaló (lelki)ereje, munkabírása büntetendő gyermekmunkának minősülne ma, a nyolcvanas években azonban senkit sem zavart, hogy az intézet igazgatójától pénzzel megvásárolt gyermek “besegít” nevelőjének a mindennapi előteremtésébe.
A Kisinyovban játszódó történet betekintést enged a városnegyed lakóinak, Lasztocska barátainak életébe is: a főként lelki értelemben vett elhanyagoltság, a rossz szociális körülmények, az alkoholmámor, a gyermekek magányossága úgy szövi át a történetet, mint egy finom pókfonál, amelyből szabadulni lehetetlen. A szívbe markolóan őszinte – levélnek nevezett, de ugyanakkor naplószerű – írás kiválóan érzékelteti, hogy a mostoha körülményeknek, bár mély nyomokat hagytak a főhős személyiségében, nem sikerült megtörniük teljesen. Lasztocska orvos lesz – ahogy azt a nevelőanyja elképzelte –, bár ezt csak néhány elejtett mondatból tudjuk meg, akárcsak a sérülten született gyermek és a rosszul sikerült házasság tényét; a történetmesélést néhol megszakítja a jelen, a felnőtt Lasztocska gyermekkorban gyökerező vívódásai, a sérült gyermeket nevelő anya ezernyi nehézsége.
Az Üvegkertet olvasva felidéződik bennem néhány kommunizmus-ízű gyermekkori emlék, de ezek korántsem olyan fájdalmasak, mint amelyek arcul csapnak a könyv lapjai által. A szexuális erőszak, az illegális abortusz, a diáklányok megalázása olyan kiszolgáltatottá tették Lasztocskát és barátnőit, hogy ennél már csak a csernobili atomrobbanással kapcsolatos teljes információhiány és a kétnyelvű környezet nehezen működő világa lehetett rosszabb.
A moldáv írónő három nyelvre lefordított, az Európai Unió irodalmi díját kiérdemlő műve fejlődésregény: a nyolcéves kislány a keserű tapasztalatok, nehéz élethelyzetek ellenére – és szorgalmának, kitartásának köszönhetően – hivatásában sikeres emberré válik, de múltjának üvegdarabjai a szívében maradnak. Gyermekkorának üvegkertje – a mennyezetig egymásra rakott, életre kelt üvegek színpompája – bár néhány pillanatra elfeledteti a valóságot, mindig ott marad benne, egy sötét korszak ártatlan áldozatában.
Az Üvegkert a kommunizmus legriasztóbb arca, ahol a nők kiszolgáltatottsága a mai európai viszonyok között szinte elképzelhetetlen. Pedig itt van, alig négy évtizednyi távolságban a maga feldolgozatlan, égető kérdéseivel, tovább hurcoljuk magunkkal egyéni és közösségi traumaként, sérelmekként, amelyekkel nem tudunk mit kezdeni.
Az erdő lakóinak életét rekkenő hőség és fullasztó füst nehezíti meg, holott már mindenki a telet várja. A szokatlan időjárás kinyomozása György úrnak, a hiú pulykának köszönhető, aki színes kupakokból készült nyakláncával felhívja magára az erdőlakók figyelmét.
7 éves kortól ajánlott