Annemarie Bon: Fake!
2025. július 16., szerda
Forrás: olvassbele.com
Ajánlott életkor: 12+
Noha a cím hallatán egyértelműen napjaink világhálón terjedő álhírei jutnak eszünkbe, a holland szerző Fake! című könyve jóval nagyobb merítésből dolgozik. Ez a szélesebb kitekintés adja a kötet izgalmát és nehézségét. Az alap a fake kifejezés tág jelentéstartama, amibe belefér a csaló, csalás, hamis, hamisítvány, koholmány, szélhámosság értelmezés is.
Hírekkel körülzárva élünk, elkerülni se nagyon tudjuk, nemhogy rendet vágni bennük, ember alig menekülhet a hatásuk alól. Hogyan különböztessük meg a valódi információkat a téves elméletektől vagy az eleve szándékos félrevezetéstől? (És most ide kell érteni mindenféle rémhírt, hiedelmet, babonát, a mágikus gondolkodásmód maradványait is, akármi is legyen a közlő szándéka.) Mindannyian – magamat is beleértve – könnyen áldozatául esünk egy-egy fake-nek. Kivédhető-e mindez anélkül, hogy lemondanánk a világhálón kóborlásról?
A Wendy Panders élénk, bár néhol számomra túl vibráló rajzaival illusztrált kötet meglehetősen vaskos (ez egyeseknek kissé ijesztő lehet). Tipográfiáját sem nevezhetjük laza-könnyednek, habár igen színes – viszont néhány, pirosra feketével nyomott oldala nehezen olvasható. Ugyanakkor a tartalom annyira szerteágazó, a tévhitek, babonák, összeesküvés-elméletek, városi legendák olyan kaleidoszkópot nyújtanak, hogy érdemes belekezdeni – izgalmas ismeretterjesztő utazás lesz. A tíz nagy fejezetre tagolt könyvben a babonáktól (illetve az e témakörhöz kapcsolható tévhitektől) indulunk és jutunk el a paranormális jelenségekig. Közben számos példát kapunk arra, hogyan alakulnak tévedéseink, öröklődnek tovább beidegződések, hogyan csap be minket saját memóriánk (nem merevlemez!), szemünk, meggyőződéseink. Miért lehetséges az, hogy hittel vallunk valamit, amit mások tagadnak? A szerző több ízben folyamodik a tesztelés módszeréhez, így szembesíti saját nézeteinket például a neten keringő „igazságokkal” – ami többnyire ragacsos pókhálónak bizonyul. Könnyű belegabalyodni. A magam részéről meglehetősen jónak tartom ezt a tükrözést, a hangvétel iróniáját – talán még magunkat is ki tudjuk nevetni egy-egy felismerés után.
Leszögezhető tehát, hogy az egész könyv nagyon szórakoztató s egyszersmind tanulságos. Ha ki kell emelnem valamit, kifejezetten hasznosnak ítélem meg a 3. (Ne bízz az agyadban!), a 6. (Álhírek) és a 8. (Igen, de te…) részeket. Ha csak elgondolkodik valaki a némiképp közhelyes, de mégiscsak igaz mondatok valamelyikén, az már nyereség: „Az embereket nagyon nehéz lebeszélni a kialakult elképzeléseikről, amelyekhez még inkább ragaszkodnak, ha ellentmondanak nekik. Sok vallás és hitbéli meggyőződés esetén látni hasonlót.” (De ez csupán egyetlen kiragadott példa.)
Természetesen sokszor szóba kerül az internet, a közösségi oldalak, ahol a legnagyobb képtelenségek is hihetetlen (és ijesztő!) gyorsasággal terjednek. Nem kapunk ugyan feltétlen „gyógymódot”, hogyan kerülhetnénk el ezeket, de némely példával találkozva már a ráismerés is megvilágosodást jelenthet. Ám itt vissza kell térnem a bevezetőre; ha én felnőtt fejjel érzem úgy, hogy vannak még felismerni-valóim, akkor vajon egy 10 éves (mindenféle élettapasztalat híján) – mit ért meg ebből az egészből? Azon túl, hogy a könyv nyelvezete – Wekerle Szabolcs könnyed fordítása ellenére is – meglehetősen bonyolult lehet a számukra; a fogalmak szétszálazása, a sokszor humoros hangütés iróniájának felismerése is problémát jelenthet. Ezért mindenképp azt ajánlanám, hogy inkább szülői segédlettel fogjanak a könyv olvasásához – mondjuk a 14 év alattiak. Felső korhatár viszont szigorúan nincs!
