Gy. Dávid Gyula: Adalékok a bonchidai Bánffy-kastély történetéhez
2025. június 25., szerda
Az Adalékok a bonchidai Bánffy-kastély építéstörténetéhez című kötet a műemlék-épület történetének elmúlt kétszáz esztendejét vizsgálja, egybegyűjtve azokat az adatokat, melyek az évszázadok folyamán bekövetkezett változások miatt, a rekonstrukciós munkához fontos adalékokkal bírnak, olvasható a kiadó ismertetőjében. Ma már nem látható, viszont még rekonstruálható elemek részletes leírása és rajzi rekonstrukciója található a könyvben, például a kastély 19. századi kovácsoltvas főbejáratát és főlépcsőházának 18. századi mennyezeti stukkóját is részletesen bemutatja a szerző.
A kastély utolsó lakója, a sokoldalú Bánffy Miklós építészi tevékenységének is külön fejezetet szentel a könyv. Fennmaradt ugyanis néhány vázlat, amit Bánffy Miklós a bonchidai kastély átalakításának tervezésekor rajzolt. A korszerűsítésről való gondolkodásban – mint a pénteki előadáson kiderült – Kós Károly is segítette, ám konkrét tervek nem maradtak fenn. Az átalakítás 1938-ban történt meg, ennek esett áldozatul a neogótikus, öntöttvas mérművel ellátott erkély is. „A visszafogott új architektúra azonban szervesen kapcsolódik a meglévő szerkezethez, formákhoz” – véli Gy. Dávid Gyula.
Több száz év kellett ahhoz, hogy a bonchidai birtokon Erdély legnagyobb és legépebben megőrzött kastélya felépüljön és a második világháború előtti állapotáig nemesedjen, majd „ezt az örökséget sikerült a világháborút követő 50 év alatt olyan állapotba hozni, hogy az ezredfordulón a kastély bekerült a világ 100 legveszélyeztetettebb műemléke közé”. Ebből az állapotból indult az értékmentés 20 évvel ezelőtt.
Az 1960-as években – a műemléképületet ugyanis a szocializmus évei alatt is felmérték, sőt volt szándék is a felújítására – például még megvolt az az 1703-as keltezésű címeres ajtókeret, amely a kastély 18. századi építési munkálatairól tanúskodik, ám ennek ma már csak egy részletét őrzi a bonchidai lapidárium.
A kastélyt gróf Bánffy Dénes főlovászmester (1723-1780) emelte az erdélyi barokk emblematikus épületévé, gazdag és figyelemre méltó szobordíszítéssel, amelyet Gy. Dávid Gyula részletesen ismertetett az előadásában, hangsúlyozva, hogy a korábban a Kolozsvári Művészeti Múzeum részlegeként, ma a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tulajdonában lévő és a Francia Kulturális Intézetnek otthont adó Király utcai épület udvarán álló húsz szobrot az egyetem múlt nyáron ismeretlen helyre szállította el, így most a nagyközönség nem láthatja. A szobordíszek Johannes Nachtigall munkái. „Nachtigall munkaprogramját Biró József 1935-ös monográfiája óta egyelőre csak találgatjuk, és csak sejthetjük benne a bécsi barokk pompájával hazatérő Bánffy Dénes igényét arra, hogy otthonát a birodalmi paloták formájára igazítsa. Fel kell azonban figyelnünk arra, hogy a bonchidai szobrok barokkos mozgalmassága a kőbe faragott mitológiai hősöknek saját tragikus sorsuk felett érzett fájdalmát fejezi ki, és akár elszántságtól megkeményedett, akár testi-lelki fájdalomtól eltorzult arcvonásaik, szinte görcsös, vonagló mozdulataik nélkülözik a kor könnyed, és az egyházi, akár világi hatalom dicsőségét hirdető gesztusait.”
Az, hogy 2000-re a világ száz legveszélyeztetettebb műemléke közé került a kastély, annak az „értékmentésnek” is köszönhető, amit az évek során ismeretlenek vittek véghez, és ami felgyorsult, amikor a sajtó a ’90-es években bejelentette a kastély felújításának szándékát.
Forrás: maszol.ro
Online katalógus: Gy. Dávid Gyula: Adalékok a bonchidai Bánffy-kastély történetéhez
