KÉPSZÖVEG - SZÖVEGKÉP: Bartis Attila, Kemény István és Wirth Imre Sepsiszentgyörgyön
2025. szeptember 17., szerdaJeles írók, költők érkeznek könyvtárunkba 2025. szeptember 24-én, szerdán. 18 órától intézményünk Gábor Áron-termében Bartis Attila, Kemény István és Wirth Imre közönségtalálkozójára és irodalmi estjére kerül sor, akiknek beszélgetőtársa Murányi Sándor Olivér író lesz. A rendezvény házigazdája Szonda Szabolcs könyvtárigazgató.
Bartis Attila író, fotográfus, 1968-ban született Marosvásárhelyen. 1984-ben költözött Budapestre, amikor apjával, Bartis Ferenc (1936–2006) költővel együtt megfosztották román állampolgárságától. Jelenleg részben Budapesten, részben Yogyakartában (Jáva, Indonézia) él. 1995-ben jelent meg első regénye, A séta, három évvel később A kéklő pára című novelláskötete. Azóta a Magvető Kiadó szerzője. A nyugalom című regényét (2001) több mint húsz nyelvre fordították le, a könyvnek három színpadi és egy filmes adaptációja született. Az Élet és Irodalomnak írott tárcái A Lázár apokrifek címmel jelentek meg kötetben. Harmadik regénye, A vége (2015) eddig tíz nyelven olvasható. 2019-ben Az eltűnt idő nyoma címmel esszékötetet publikált a fotográfiáról. Fotóalbumai: A csöndet úgy (2010), A világ leírása, részlet (2016) A szigeteken (2018).
Kemény István költő 1961-ben született Budapesten. Édesanyja tanítónő, 1999-ben elhunyt édesapja szobrász volt. Középiskolai tanulmányait Budaörsön végezte. Az érettségi után négy évig jogot tanult, majd átjelentkezett az ELTE-re, ahol 1990-ben magyar–történelem szakon szerzett diplomát. 1984-es bemutatkozó kötetét 2006-ig hét versgyűjtemény követte. Számos kritikusa nemzedéke legjelentékenyebb költői között tartja számon. Parti Nagy Lajos szerint „költészetén immár több nemzedék nőtt fel, a sajátja is bizonyos fokig és az utána jövők is. Alapember, nem nagyon kerülhető meg, noha nem mondhatnám, hogy bárkinek útjában állna.” Első prózakötetét, Az ellenség művészete című kisregényt 1989-ben adták ki. Az Élet és Irodalomban 1992-től 1996-ig közzétett tárcáiból készült összeállítás 1997-ben jelent meg. Első nagyregénye Kedves Ismeretlen címmel 2009-ben látott napvilágot. 2014-ben Romániában verseskötete jelent meg O îndepărtată alarmă aeriană címmel. Legutóbbi könyve Lovag Dulcinea címmel jelent meg 2024-ben a Magvető Kiadónál.
Wirth Imre 1964-ben született Budapesten, költő, író, irodalomtörténész, muzeológus. 1984 és 1991 között az ELTE BTK hallgatója, magyar-történelem-esztétika szakon végzett. 1991–1994 között ELTE-Soros posztgraduális ösztöndíjas volt. 1995–1996-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Esztétika Tanszékén tanított. 1996–2002 között az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar irodalom tanszékén tanársegédként dolgozott. 2002–2011 között szabadúszó, magazinok olvasószerkesztője volt. 2011–2016 között a Műcsarnok kiadványainak olvasószerkesztőjeként tevékenykedett. 2016 óta a Petőfi Irodalmi Múzeumban dolgozik, a Médiatár munkatársa, irodalmi interjúkat készít, kiállítások létrehozásában vesz részt. Történetek az eszkimóháborúból című regénye németül is megjelent. Legutóbbi köteteit Karolina kertje és Falkland címmel adta ki 2024-ben és 2025-ben a Bookart Kiadó.
A rendezvény egy körút része, amelynek másik három állomása: 2025. szeptember 22-én, hétfőn 11 órától a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, szeptember 23-án, kedden 14 órától a Balánbányai Kultúrház, szeptember 26-án, pénteken a Bákó megyei Csík falu. A fellépéssorozat támogatói a Természet és Irodalom Egyesület, illetve a Szépírók Társasága.
Mindenkit szeretettel várunk!
Fotó: BPMK
Sajtóvisszhang: Írók tárgyakról, alkotásról, életről
