Marc Augé: A biciklizés dicsérete
2025. augusztus 5., kedd
Forrás: konyvesmagazin.hu
Nem is olyan régen a kerékpár még sokkal többet jelentett, mint hétvégi programot a barátokkal vagy nyári elfoglaltságot a gyerekeknek. A 20. század elején a bicikli egyet jelentett a szabadsággal, a kitöréssel, a társadalmi egyenlőséggel. Bárki bármikor felpattanhatott egyre és már ott is volt, ahol akart. Utóbbi persze ma sem változott, de a zsúfolt és rohanó életben a bicikli már kevésbé jelenti a szabadság jelképét, mint egykoron. Marc Augé A biciklizés dicsérete című könyve visszarepít minket a hőskorba, hogy megmutassa, két keréken suhanni nemcsak hogy mindig is menő lesz, hanem még a jövő megmentését is jelentheti. (...)
Marc Augé francia antropológus A biciklizés dicsérete című könyvében megmutatja, miért a modern ember egyik legfontosabb tárgya a kerékpár, és miként hozhatunk vele létre olyan városokat, amelyekben nemcsak a közlekedés, hanem az életszínvonal is javul.
Bár a bicikli története a 19. században kezdődik, Augé a második világháború idejére teszi a bringázás hőskorát. Ugyanis az 1940-es évek háborús eseményei (ld. náci Németország, Holokauszt, két ledobott atombomba) után az emberekben kialakult egy erőteljes élni akarás. A még létező munkásosztály és a dübörgő szocializmus hozta magával a tömegkultúrát és az egyenlőség ideológiáját, amire pedig csak rátett a háború utáni általános szegénység. Ekkor jött el a kerékpár hajnala. Mivel könnyen hozzáférhető volt, ezért bárki, pénz és ideológia nélkül fel tudott pattanni egyre.
„A kerékpárban, amely nélkülözhetetlen közlekedési eszköz volt a legszegényebbek számára, ugyanakkor egyben az álmodozás és a szökés szimbóluma is, annak a helyzetnek a bizonytalansága öltött testet, amelyben a jelen nehézségeit még a jövő ígéreteihez volt szokás mérni” – írja Augé, azaz a kerékpár a remény és (társadalmi) mobilitás jelképé vált.
A bicikli fontosságát mutatja, hogy a filmipar is hamar felfigyel rá. Vittorio De Sica olasz rendező 1948-ban bemutatott Biciklitolvajok című neorealista filmje és Jaques Tati francia rendező 1949-es Kisvárosi ünnep című burleszk alkotása is a tárgy körül forog. Mindkettő esetében a társadalmi mobilitást jelképezi: előbbinél a bicikli a szegénységből való kitörés, utóbbinál pedig a versenysport szimbóluma.
Magyar vonatkozásban pedig ott van az 1965-ös Szerelmes biciklisták, amit A tanú című filmről elhíresült Bacsó Péter rendezett. Ebben a bicikli a szabadságot közvetíti a fiatalok spontán és pezsgő életén keresztül. A film pedig nem is rejtegeti, hogy egy óda akar lenni a kerékpárhoz: „A bicikli nálunk világnézet! Ott állunk meg és oda megyünk, ahova akarunk. Nem kell vonatjegy, nem kell benzin (...) Azonkívül olyat érzünk, fiacskám, amit te még sosem: a teljesítmény örömét” – hangzik el a filmben.
A társadalmi reflexió mellett a bringa eposzi távlatokat is nyitott a 20. században. Az 1903-ban indított Tour de France versenysorozat és az abból kibomló, majd elhaló számos regionális körverseny megmutatta, hogy egy kis elszántsággal bárkiből válhat profi sportoló, aki körbebiciklizi Franciaországot. A könnyen elsajátítható sport tehát nagy dicsőséggel kecsegtetett, és ezt bárki megragadhatta.
A kerékpár a belső-külső felfedezés, az önmegismerés és a kaland lehetőségét nyújtja. Ahhoz, hogy közlekedjünk vele, használnunk kell a testünket, tudnunk kell, meddig tudunk elmenni, milyen magas dombra tudunk feltekerni, az irányítás pedig koncentrációt igényel. A bicikli közvetítő lesz a test mozgása és a tér változása között: általa eggyé válunk a tájjal. Augé így írja: „Már az első pedálfordulat az önállóság új formájával, a szökés lehetőségével, a szabadság kézzel fogható érzésével kecsegtet (…). Néhány másodperc alatt eloldódik kötelékeitől a látóhatár, a táj pedig mozgásba lendül. Máshol vagyok. Más ember vagyok, és mégis sokkal inkább magam vagyok, mint korábban bármikor; az vagyok, amit felfedezek.”
Ez a felfedezés pedig az idő működését is átírja, ugyanis ott van benne az örökkévalóság és a változás is egyszerre. A szólás szerint a biciklizést nem lehet elfelejteni, az izmok és a test emlékezik a hajtáshoz és egyensúlyhoz szükséges mozdulatokra. Ha kisgyerekként megtanuljuk, akár 90 évesen is ugyanúgy képesek leszünk rá. Persze idővel a biciklizésünk változik, lehet, már nem állunk fel a nyeregben, ha fel kell tekerni egy dombra, vagy könnyebben fáradunk, és ezért másik útvonalon tekerünk haza. A test és a bicikli folyamatos párbeszédben van.
Persze a kerékpározás hőskora már rég elmúlt, és ezt Marc Augé is tudja. Szerinte az autók radikális elterjedésével a bringa világnézetből csupán sport- és szabadidős tevékenység lett. Az értékek átalakulásával és a digitális forradalommal elvesztette központi szerepét, jelentősége pedig csak az olimpián vagy a nyári szünetben van. A francia antropológus szerint a Tour de France is már inkább a márkákról és a doppingról szól, nem pedig az emberi teljesítményről. Ezzel tehát az ideológiáknak is leáldozott volna?
A világ valóban nagyot változott száz év alatt, és a biciklinek sem már az a funkciója, mint egykor. A nagyvárosok, főleg Európában, folyamatosan terjeszkednek és a globalizmusból adódóan a ki- és bejutás, a turisták és az ingázók mozgatása, a pályaudvarok, repterek központi szerepe egyre nő, összeségében pedig a közlekedés egyre jobban a városból kívül érkezőkre összpontosul. Ebből kifolyólag Augé szerint a kerékpár lehet az, amivel vissza tudunk találni önmagunkhoz és a városhoz úgy, hogy ne csak az idegeneknek legyen fenntartva:
„A kerékpár fontos szerepet játszik majd abban, hogy az emberek ismét önmaguk tudatára ébredjenek, és tudatosítsák magukban azokat a helyeket, ahol élnek, mégpedig azáltal, hogy visszájára fordítják a folyamatot, amelynek hatására a város egyre jobban önön határain kívül kerül. A kerékpár segítségével képesek lehetünk ismét önmagunkra összpontosítani úgy, hogy azokra a helyekre fordítjuk figyelmünket, ahol élünk.”
