Mátyus Melinda: Inkább az enyém
2025. április 8., kedd
Mátyus Melinda író, református lelkész. Szovátán született, Temesváron él. 2019 óta publikál és 2020-ban Látó-nívódíjat kapott, kötet nélkül. Első prózakötete idén jelent meg a Jelenkor Kiadó gondozásában Inkább az enyém címmel (itt beleolvashatsz). Ebben hat elbeszélés áll össze „nevelődési regénnyé”. A mindeddig ismeretlen nézőpontból megszólaló szövegek Visky András szerint nevezhetők „lelkésznőregénynek” és „irodalmi eseménynek” is.
„Ha érezhető a kötetben valamiféle dac, nem hiszem, hogy a lelkészi vagy lelkésznői tapasztalathoz kötődik, inkább egy jellegzetesen protestáns tapasztalatból fakad, mégpedig abból, hogy a kereszténység, ezen belül különösen a protestantizmus, soha nem tudta a helyén kezelni a test kérdését. a kereszténység, ezen belül különösen a protestantizmus, soha nem tudta a helyén kezelni a test kérdését.
A testet eldugtuk, elhallgattattuk és elhallgattuk, alulértékeltük, kineveztük minden rossz és bűn okának. A mai napig tabuként kezelünk sok testtel kapcsolatos kérdést, és ebben a protestantizmus az élen jár, ezen belül is az a lelkiségi hagyomány, amelyben felnőttem, a bethánista hagyomány. Manapság viszont megtapasztaljuk a test forradalmát is, a határnélküliségét a keresztény közösségekben is, és sehogy sem találjuk a megfelelő arányokat, összezavarodunk. Mennyi lehet az életünkben a test, és a test mennyire akadályoz bennünket a hitünk megélésében, ezek állandó kérdéseink – miközben persze a test nem más, mint a tudat meghosszabbítása.
Pál apostoltól ered a testellenesség, vagy Pál félreértéséből. Hiszen amikor Pál a test és a lélek szerinti életről beszél, és a test szerinti élet a bűn, az elveszettség szinonimájává válik a leveleiben, valójában nem az emberi lélek és a test ellentétéről beszél. Valahányszor a Lélek szerinti élet megjelenik a mondataiban, Isten Lelkét hozza be a diskurzusba, azaz az Isten szerinti és a test szerinti, vagyis kizárólag a földi mozgások szerinti életet. Én ilyen egyszerűen látom. De ezzel együtt a test az évszázadok alatt terhelt fogalommá vált, érthető persze, az emberből a test az, ami kiágaskodik.
Ahogy távolról látszik egy hegyből vagy erdőből egy csúcs, egy kúpocska, úgy az emberből a test és annak mozgásai.Ahogy távolról látszik egy hegyből vagy erdőből egy csúcs, egy kúpocska, úgy az emberből a test és annak mozgásai.
Nem jó, ha a keresztény közösségeket a szó laikus értelmében vett szentek közösségeként képzeljük el, és ezt a terhet helyezzük az emberekre. A gyülekezeteket ugyanúgy emberek alkotják, ahogy a társadalom minden szegmensét: családi életet élünk, olykor árulunk vagy tagadunk, máskor gyávák vagyunk, és gyakran konfliktusokba keveredünk. Mégis „szentek közössége” lehetünk, mert Isten így tekint ránk. Szóval nem nevezném a szövegeim bátorságát dacnak, inkább a test keresztény hagyományával próbálok szembemenni.
Azok, akik nagyon távol állnak a kereszténységtől, akik számára riasztóan szigorú és merev ez a közeg, a szövegeimet akár meghívásként is olvashatják: nem kell félni tőlünk, ugyanúgy küszködünk, ugyanúgy kudarcot vallunk. A belső, egyházi emberek számára pedig bátorítás lehet, hogy ne tabusítsuk a testi életet, merjünk nyíltabban beszélni a problémáinkról. Isten nem ellensége az emberi testnek, hiszen emberi testben érkezett földre. Az úrvacsorában Jézus a testét kínálja fel nekünk. Maga a test válik a testnélküliség jelképévé.
Forrás: konyvesmagazin.hu
