Nyelv, anyanyelv, fordítás

Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek,gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, amelyhez nincs fogható” – vallja önmagáról és arról, hogy az anyanyelv az önkifejezés lehetőségén túl az egész nép lelkének, észjárásának, történelmének, műveltségének, teremtő erejének és akaratának is foglalata. Nem tud betelni azzal a csodával, hogy a nyelvi anyag, a szó, a kifejezés a rejtelmes, kiismerhetetlen lélek képe. Harcos-vitatkozó cikkkben, lírai vallomásokban, tündöklő fegyveretű esszékben fogja vallatóra nyelvünket, mutatja meg szépségeit, páratlan gazdagságát és erejét, föltárja gyarapodásának forrásait, emelkedett szellemű indulattal küzd minden rontó, ártó szándék ellen, mely nyelvünket szürkíti, szegényíti csúfítja.Avatott nyelvész, szenvedélyes és olykor talán túlzó purista, de mindvégig tudományos felkészültségű nyelvművelő.

Barna Imre: Pont fordítva

A nagykövetné finom, de szerény értelmű frankofón úriasszony volt, magyarórákat adtam neki diákként a hetvenes években, nehéz dolgom volt vele, és ha egyszer-egyszer földerengett benne végre valami megértésféle, azt mondogatta, hogy aha, értem már, franciául pont fordítva van ez is. És aztán hozzátette még: úgy, mint a németben. És persze nem így, hanem franciául mondta ezt, vagyis én most fordításban idéztem őt, nyilván. Akkor pedig – ha már egy műfordítós sorozathoz írott bevezetőben teszem ezt, és a sorozatnak a Pont fordítva címet adtam – mindjárt magyarázhatnám is, hogy miért éppen így és nem másképpen fordítottam a nagykövetné szavait, meg hogy miért nem baj, ha germanizmus (vagy mi) az, hogy pont; továbbá, gyengébbek kedvéért, a (mű)fordítás, illetve a meg- (ki-, be-) fordítás egybecsengésének, illetve a magyar kifejezés és az indoeurópai nyelvekben használatos, trans-latio típusú, „átültetős” megfelelők viszonyában rejlő metaforát is kifejthetném akár.

Akár, de nem most. Most hadd mondjak csak annyit: komoly tárgyakról szólnék – művekről és fordításokról, okos és buta szerzőkről és fordítókról, műhelyélményekről, fordítás és interpretáció, fordítás és közélet viszonyáról – komolyakról tehát, de nem „úgy”. Hanem pont fordítva – írta a szerző a Magyar Narancs-ban 2013 óta megjelenő tárcasorozata bevezetőjében. Kötetünk ezekből és más írásokból állt össze.

George Steiner: Bábel után 1 - 2

A más műveiből Magyarországon is jól ismert cambridge-i és genfi professzor először 1975-ben megjelent műve ma már klasszikusa az összehasonlító irodalomtudománynak és az irodalomelméletnek, jóllehet – épp gondolatai eredetiségénél fogva – azóta is szakmai-elméleti viták tárgya, olyannyira, hogy mára már jelentéktelen szekunder irodalom gyűlt össze olyan témákban, melyeket elsőül a BÁBEL UTÁN vetett fel. A mű nemcsak nem öregedett a megírása óta eltelt harminc év alatt, de sokak szemében „ma sem más, mint egy kívülálló bosszantó, anarchista merénylete” – ahogy a szerző maga írja előszavában.

#könyvtárikihívás