Sandra Newman nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy Orwell legendás disztópiáját gondolja újra, és annak közismert fiktív világára és cselekményére építve létrehoz egy olyan regényt, mely egy nő perspektívájából mutatja be a totalitárius diktatúrát.

Egy ilyen mű esetében persze nagy kérdés, hogy megáll-e a saját lábán, önmagában is erős alkotás lesz vagy esetleg csak valamiféle halvány parafrázisa az eredetinek. A Julia esetében nem ez utóbbiról van szó, a regény ugyanis szuverén mű, mely hűen alkalmazkodik az 1984 történetéhez, mégis megteremti a maga világát, saját függetlenségét. Izgalmas olvasmány, mely nemcsak meglovagolja az Orwell-regény máig tartó sikerét, hanem hozzá is tud tenni, párbeszédet is tud kezdeni vele.

Nőnek lenni maga az alávetettség, a kiszámíthatatlanság ebben a diktatúrában, de Julia főszereplővé léptetésével nemcsak a női lét tipikus helyzetei kerülnek elő, hanem a világ értelmezésének egy Smithétől alapvetően eltérő változata is megjelenik.

A lány karaktere sokkal érzékibb és élőbb, mint Winston alapvetően racionális, intellektuális személyisége. Julia kevésbé idealista, aki a világot teste és érzékszervei révén is intenzíven érzékeli, épp ezért a diktatúráról is más dolgokat tud elmondani. Másképp, Winstonnál sokkal gyakorlatiasabban küzd a túlélésért és másképp értelmezi, amit maga körül lát.

Sandra Newman: Julia